Flabo blog

A virágok királynője

2022.06.09 18:43
Bolvári József
A virágok királynője

Rózsa az egyik legősibb virágunk, melyet több mint 5000 éves írásos emlékek is megerősítenek. Közkedvelt volt a rómaiak körében, akik számos gyógyszert és édességet készítettek belőle, sőt az illóolaját is előszeretettel használták. Különlegessége még, hogy megfelelő gondozás mellett kiemelkedően hosszú életű lehet.

Rózsa az egyik legősibb virágunk, melyet több mint 5000 éves írásos emlékek is megerősítenek. Közkedvelt volt a rómaiak körében, akik számos gyógyszert és édességet készítettek belőle, sőt az illóolaját is előszeretettel használták. Különlegessége még, hogy megfelelő gondozás mellett kiemelkedően hosszú életű lehet. Németországban a Hildesheim Cathedral kertjében található egy több mint 1000 éves tő, melyben a turisták is rendszeresen gyönyörködnek.

 

A rózsák népszerűségét mutatja, hogy több amerikai állam is a jelképének választotta. New York, Iowa, North Dakota és Georgia is a hivatalos szimbólumának tekinti.

 

A rózsák színe jelentéssel bír

Köztudott, hogy a vörös rózsa a szerelem jelképe, ezért is hívják Aphrodithé kedvenc virágjának. Elegáns megjelenésén kívül az illatával is képes elvarázsolni, és a mennyországba repíteni minket. A sárga rózsa a barátság, a lila pedig a varázslat megtestesítője. Barackszín jelképezi a szerénységet, a rózsaszín a tiszteletet és a kegyelmet, a narancs pedig a bájt.

 

Az egyik legértékesebb illóolaj a rózsaolaj. Igen régóta afrodiziákumként használják, mindemellett szomorúság, szerelmi bánat és idegesség ellen is hatásos. Természetes hangulatjavítóként képes megnyugtatni és ellazítani minket, valamint kiegyensúlyozni a lelki világunkat.

Jelenleg több mint 200 különböző fajtáját ismerjük

Méret, illat, szín és íz alapján is elmondhatjuk, hogy egy rendkívül változatos virágról van szó ezért is alkalmas arra, hogy többek között a parfümipar közkedvelt alapanyaga legyen. Valamennyi fajtája saját illatesszenciával rendelkezik ezért kiválóan használható édes, meleg, friss, virágos és akár keleties jegyek visszaadására.

Nem véletlen, hogy a Calvin Klein Eternity EDP nevű női parfüm egyik alapanyagának választották. A legősibb értékek, a szerelem, a meghittség és a béke hangulatát adja vissza, így tökéletesen megtestesíti az örökkévalóság eme pilléreit. A szívben feléledő rózsa egy romantikus világba repít, mely mindannyiunk számára boldogságot és nyugalmat áraszt.

A Paco Rabanne divatház szintén felhasználta a rózsa érzelmeket felelevenítő varázsát a 1 Million EDT nevű férfi parfüm megalkotásakor. Korunk egyik legkeresettebb illata tökéletesen megvalósítja az készítők azon elképzelését, hogy a sok-sok dizájner illat közül kitűnjenek. A szívben rejtőzködő rózsa bódító jegyei az ámulatba ejtik érzékeinket.

A felsoroltakon kívül számtalan női és férfi parfüm tartalmaz rózsát, melynek sokoldalú illata már hosszú évszázadok óta elbűvöl minket. Próbáld ki bármelyiket és meggyőződhetsz róla, hogy nemcsak a szerelem és a szépség görög Istennőjének a kedvenc virága, hanem a tied is ez lesz.

 

 

Webáruház készítés
olcsobbat.hu Topseller A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el.