Amouage
1983-ban az ománi szultán utasítására Sayyid Hamad bin Hamoud al bu Said herceg létrehozta az Amouage parfümházat azzal a céllal, hogy megőrizze a térség parfümkészítő hagyományait. Az évek során az Amouage egy különleges nemzetközi parfüm márkává vált, mely leginkább annak köszönhető, hogy olyan ritka közel-keleti parfümösszetevőket használnak a termékek elkészítése során melyeket mások nem, vagy csak nagyon ritkán. Ilyen például az ezüst tömjén vagy az ománi sziklarózsa.
Az Amouage parfümöket a királyok ajándékának is szokták nevezni, ugyanis a szultán a hozzájuk látogató vezetőket ezzel ajándékozza meg. Újrafogalmazták az arab parfümkészítés művészetét és világraszóló hírnevet szereztek azzal, hogy minden alkotásba innovatív modernséget és valódi művészetet csempésztek. Az Amouage parfümök a keleti és a nyugati világ egyedülálló ötvözetét mutatják, mely egyben mércéje is a gazdagságnak. Csábító és lebilincselő illataival egy olyan kifinomult, magabiztos és igényes ügyfélkört szólítanak meg, amely igazán értékes és személyes dolgokra vágynak nap, mint nap.
Az első Amouage parfümöt Guy Robert készítette még 1983-ban, aki dolgozott többek között a Hermes, a Dior és a Rochas divatházaknak is. Mára már több, mint 100 olyan illat viseli a divatház nevét, melyek elkészítésében híresebbnél híresebb parfümőrök működtek közre. Gondoljunk csak Daniel Visentin, Elise Benat, Lucas Sieuzac, Annick Menardo, Bertrand Duchaufour, Maurice Rouackati vagy Alberto Morillas nevére. Legismertebb illataik közé tartozik a Gold, a Jubilation, az Epic, a Dia, A Reflection, és a Honour is. Az Amouage története Ománon kívül is folytatódott, hiszen globális sikerüknek köszönhetően a világ több mint 70 országában elérhetőek. Üzletet nyitottak Dubaiban, az Öböl-térségben és más nagyvárosokban is, mint például Rómában, Genfben, New Yorkban, Párizsban, Milánóban.
A női illatok palackján az ománi palota kupolája látható, míg a férfi illatok üvegcséjét Khanjar, Omán tőre díszíti. Mindkét vonulatra jellemző a kifinomult aláírások mellett a páratlan kivitelezés is. Minden egyes alkotást kézzel készítenek. A felhasznált virágok sokoldalúak, a fás és fűszeres jegyek harmonikusan megférnek egymás mellett és ízléses kontrasztot hoznak létre a ritkaságszámba menő összetevőkkel.
Építettek egy ún. látogatóközpontot Muscat-ban, ahol lehetőség nyílik megfigyelni a parfümkészítés különböző fázisait, az alapanyagok előkészítésétől kezdve egészen a csomagolásig. A vendégek első kézből tapasztalhatják meg az Amouage termékek széles választékát, a parfümöktől kezdve a testápoló készítményeken át, a lakástextíliákig.
Az Amouage középpontjában az arab parfüm kultúra megőrzése áll. A ház nagy elvárásokkal várja a múlt örökségének továbbfejlesztését miközben nem feledkeznek meg az ománi gyökerekről. A flabo.hu kínálatában igyekszünk minél több varázslatos terméket bemutatni az Amouage ház kínálatából. Győződjön meg személyesen a márka kontinenseken átívelő sikerének titkáról.