Chanel Egoiste EDT
Ez az illat számomra megidéz valamiféle homályos ködképet arról, ahogy az én fejemben az ideális férfi megtestesült a 20-as éveim elején. Képzelt képek, amelyeket édesapjukból, idősebb fiú testvérből, családtagokból, televízióban látottakból, olvasott könyvekből, nagy tudású padagógusokból, főnökökből vagy bármely őt ért impulzusból épít fel magában egy leánygyermek és attól kezdve ez lesz valahogyan a mérce, az ideál. Felelősség, szeretet, tartás, becsület. Az ideál. Ez az Egoiste 1990-ből.
Vannak még ilyen példányok a földön akiknek a jellemzőit végtelenségig lehetne sorolni, kezdve attól a felelősségvállalási szándéktól amely a mai fiatalokból hiányzik, folytatva az apró és természetes udvariassági gesztusokon át. Szerencsés nő vagyok, két ilyen férfi is van az életemben aki az ideál közelében sétálgat, sőt megtestesítik azt: az egyiknek a lánya lehetek, a másiknak a felesége, az előbbi 28 éve viseli, az utóbbi még csak egy hónapja.
Az illat maga vérbeli konzervatív férfiillat, Jacques Polge az alkotó személyes kedvence, ha úgy tetszik magáról mintázta ezt a bőrös, aldehides fahéjfelhőt, amit aztán a koriander szépen egyensúlyba hoz és a végeredmény nemhogy nem illeszthető be a mostani vonalba, egy egyszerű hasonlítás bármihez is már sértő az Egoiste szellemiségéhez.
Fejjegyében koriander, brazil rózsafa, szicíliai mandarin és mahagóni. Szívjegyében damaszkuszi rózsa, fahéj és szegfű. Alapjegyében borostyán, dohány, vanília, szantálfa és bőr.
A megjelenített kép illusztráció is lehet. A dekoráció nem képezi az ajánlat részét. A gyártó előzetes bejelentés nélkül változtathat a terméken, vagy annak csomagolásán. Az esetleges eltérésekből adódó károkért webáruházunk nem vállal felelősséget, de minden esetben törekszik a legpontosabb adatok közlésére, és a vásárló vagy kereskedő korrigálható hibáinak korrekt ügyintézésére. Kérjük, hogy a kiválasztott termék vásárlása előtt tájékozódjon részletesen a vásárlás feltételeiről és a termék elérhetőségéről.
Mely illatcsoport jegyei jellemzőek rá.
A termék márkaneve.
A termék azonosítója
Az illat koncentrációjának töménységét mutatja, mely egyben jelezheti a parfüm tartósságát is.
Tárolásra vonatkozó információk.