Creed
A párizsi székhelyű Creed története 1760-ban kezdődött azzal, hogy egy új londoni szabócég szállította III. György királynak az új illatos bőrkesztyűit. A James Henry Creed által alapított ház már több, mint 260 éve készít exkluzív parfümöket az igényes közönség és a királyi házak számára. A vállalat vezetése a megalakulása óta apáról fiúra száll, melynek köszönhetően ma ők az egyetlen olyan luxusillatokat készítő társaság, mely magántulajdonban van.
1854-ben III. Napóleon francia császár és felesége Eugenie császárné (aki az európai divat stílusos vezetője volt) kérésére és védnöksége alatt a divatház székhelyét Párizsba költöztette. A császárné számára elkészítették a Jasmin Imperatrice Eugenie névre keresztelt parfümöt. A korlátozott számú illatok emelték a Creed hírnevét. A diszkréció és az a hozzáállás ahogy a királyi és az arisztokratikus ügyfeleket kezelték, hamar legendássá tették őket. A vásárlóik között tudhatták Ferenc József osztrák-magyar császárt, Sissy királynét és többek között II. Nicolas orosz cárt is.
1885-ben III. György unokája, Victoria királynő kinevezte a Creed-et a brit királyi udvar hivatalos beszállítójává. Ekkor született a Fleurs de Bulgarie parfüm, mely egy vonzó és rózsákban gazdag női illatszer. Ugyanebben az évben Maria Cristina spanyol királynő is beszállítójává nevezte ki a házat.
A 20. században nemcsak a windsori herceg és hercegnő választotta a Creed kiváló parfümjeit, hanem vezető politikusok is a márka rajongóivá váltak. Winston Churchill a Tabarome nevű, John F. Kennedy kongresszusi képviselő, későbbi elnök pedig előszeretettel használta a Vetiver névre keresztelt illatot.
1956 egy nevezetes dátum a Creed életében. Rainer monacói herceg kérésére a divatház alkotott egy női parfümöt, melyet a jegyese Grace Kelly az esküvőjük napján viselt. Ez a ma is kapható illat a Fleurissimo, mely egyben a márka Hollywoodbeli ismertségét is meghozta.
A 20. század végén és a 21. század elején a családi sorban hatodik, Olivier Creed vezetésével elkészítették Green Irish Tweed-et, a Silver Mountain Water-t, a Himalaya-t, a Spring Flower-t és az Original Vetivert. 2005-ben megszületett a „Fehér ház illatának” is nevezett Love in White, melyet Laura Bush és Michelle Obama is előszeretettel viselt. A következő évben készült el a Royal Ceylan, melynek első üvegét Kate Middleton kapta, és az indiai szantálfa illatát magán viselő Original Santal nevű unisex parfüm.
2010-ben, a Creed megalapításának 250. évfordulójára megnyitották az első és eddig egyetlen amerikai üzletet a manhattani Madison Avenue 794. alatt, valamint létrehozták a „hipnotizáló” Aventus férfi parfümöt.
A Creed márka olyan páratlan illatokat hozott létre, melyeket az illatszerek ismerői, a stílus és a minőség rajongói igazi kincsnek tartanak. Jelenleg több mint 200 illatot tudhatnak a soraik között, melyek mind egyedülálló kreativitásról tanúskodnak. Elkészítésükben a ház vezetői közül többen, James Henry Creed (első generáció), Henry Creed (harmadik generáció), Henry Creed (negyedik generáció), Olivier Creed (hatodik generáció), Erwin Creed (hetedik generáció) is közreműködtek.
Olivier Creed és fia Erwin is sokat utazik, hogy a legfinomabb anyagokat beszerezze. Bulgáriából, Marokkóból és Törökországból rózsát, Firenzéből íriszt, Indiából tubarózsát, Haitiről vetivert, Parmából ibolyát, és még sok-sok olyan összetevőt, melyet hosszú időn keresztül használnak a legjobb parfümök elkészítése során. A fontainebleau-i gyárban hagyományos technikával készített illatokat művésziesség és tökéletesség jellemzi. Olyan időtlen alkotások, melyek a múlt parfümjei és egyben a jövő illatai is. A flabo.hu kínálatában megtalálhatja a legnépszerűbb Creed parfümöket, melyekben nem fog csalódni.