Estée Lauder
Josephine Esther Mentzer New Yorkban született a magyar származású Rose Schotz és a csehszlovák üzletember Max Mentzer lányaként. Szülei Esty-nek becézték, majd az iskolában Estée-ként szólították. Születési évét mindig is titok fedte. Már gyerekkorában nagy hatással volt rá a nagybátya, John Schotz, aki gyógyszerész volt, és bevezette Estée-t a krém és a bőrápolószerek készítésének rejtelmeibe. Rajongott a szépségért. Színésznő szeretett volna lenni, mert úgy gondolta, hogy az igazi szépséget a színésznők testesítik meg. Ez azonban nem okozott számára akkora örömet, mint a szépségipar.
Első udvarlója Joseph Lauter volt, aki később Lauderre változtatta a nevét. 1930-ban összeházasodtak, majd 1946-ban megalapították az Estée Lauder Companies Inc.-t, mely mára több mint 150 országban van jelen. A társaság alapkoncepciója az abban való hitt, hogy a bőrápolása révén minden nő gyönyörű lehet. Termékeiket eredetileg házaknál, fodrászszalonoknál értékesítették, majd két évvel később a Saks Fifth Avenue-n megnyitották első üzletüket, melyet 1960-ban - a nemzetközi terjeszkedés keretében - a Harrods áruház, majd a párizsi Galerie Lafayette követett. A termékkör folyamatosan bővült. A krémek, fürdőolajok mellett megjelentek az ajakrúzsok és a parfümök is. 1964-ben a társaság elindította az Aramis Inc.-t, ahol kiváló illat- és testápolási termékeket állítottak elő férfiak számára. Az évek során az Estée Lauder Companies Inc. több társaság beindításával, megszerzésével vagy licencszerződéseivel bővítette kínálatát, aminek köszönhetően a portfóliójában már több mint 25 vállalat található, köztük a Clinique, az Origins, a Tom Ford, a MAC és a Jo Malone is.
1953-ban bemutatták a rózsa, vetiver, pacsuli és jázmin keverékéből álló első illatukat a Youth Dew-t, mely olyan fürdőolaj formájában került forgalomba, mely parfümként is használható volt. A termék hatalmas sikeréhez hozzájárul a merész, meztelen nőt ábrázoló hirdetése is. Kidolgoztak egy kódrendszert, hogy megakadályozzák a parfümjeik másolását. A termékeket 95%-ban készítették el, majd mielőtt elszállították volna őket a viszonteladókhoz, a Lauder család egyik tagja személyesen pótolta a hiányzó 5%-nyi összetevőt. Ezt az összetevőt sem a vevők, sem a dolgozók nem tudhatták. Csak egy Lauder!
Az Estée Lauder márka több mint 100 fantasztikus parfümmel rendelkezik. Kollekciójukat ékesíti többek között az Aliage, a Private Collecion, az Estée a Pleasures, a Beyond Paradise, a Beautiful és a Modern Muse is. A parfümök megalkotásában segítségükre voltak Bernard Chant, Josephine Catapano, Betty Busse, Elie Roger, Sophia Grojsman, Francis Camail, Max Gavarry, Calice Becker, Rodrigo Flores Roux, Harry Fremont, Evelyn Lauder, Alberto Morillas, Yves Cassar, Lois Evans, Pierre Wargnye, Annie Buzantian, Carlos Benaim, Jean Claude Delville, Maurice Roucel, Vincent Marcello, Jean-Marc Chaillan, Sophie Labbe és Christophe Laudam is.
Lauder asszony 2004-ben elhunyt, de a társaság - ahogy korábban, úgy ma is - családi kézben van, fiai Leonard és Ronald a töltik be a vezető pozíciókat és folytatják a cég sikertörténetét. Az Estée Lauder márka valóságos forradalmat robbantott ki a 20. századi szépségápolásban, miközben vezető prémiummárkává vált. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően nevük egyet jelent a megalkuvások nélküli minőséggel. Válassz egyet a flabo kínálatában található kiváló parfümökből, és győződj meg róla személyesen is.