Gucci
A Gucci házat alapító Guccio Gucci 1881-ben Firenzében született. 17 évesen Londonba utazott dolgozni. Ott szembesült azzal, hogy az arisztokraták bármit megvesznek, ami ellentmond a hagyományokkal. Olaszországba visszatérvén 1921-ban létrehozta a Gucci márkát. Az indulást a gyönyörű poggyászok ihlették, amelyeket korábban a londoni Savoy Hotelben az utazóknál látott.
A vállalat által készített lovas témájú, minőségi bőrárukra nagy volt a kereslet, sorra nyitottak az üzletek. Ám amikor a bőr a II. Világháború alatt kevés lett, kender, len és juta innovatív használatával kibővítették a felhasznált anyagok körét. Egyesítette a gazdag utazók kifinomult eleganciáját a hagyományos firenzei kézművesek kiváló munkájával.
Guccio Gucci 1953-ban hunyt el, de fiai (Aldo, Rodolfo, Vasco) és unokája felügyelték a vállalatot, mely sikeresen és lendületesen növekedett tovább a világ valamennyi táján. A 70-es, 80-as években a belső családi viták üzleti visszaesést is eredményeztek, melynek köszönhetően 1989-ben egy bahreini befektető felvásárolta a céget. Komoly átszervezések után a 2000-es évek óta a cégcsoport újra sikeresen működik. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy egy francia csoport vásárolta fel őket, illetve nem vehetjük el Tom Ford érdemeit sem, aki a vállalat művészeti vezetőjeként a nőiességet ünneplő darabjaival és lenge, könnyed sziluettjeivel járult hozzá a sikerekhez.
1947-ben kibővítették a készített termékek körét. A lovas felszerelések mellett megjelentek a táskák, a ruhák, a cipők, a kiegészítők és 1974-ben a parfümök is. Az első illat a Gucci No. 1 volt, melyet a női közönségnek terveztek. Azóta több mint 100 illat gazdagítja a repertoárjukat, melyek elkészítésében közreműködtek Antoine Maisondieu, Aurelien Fuichard, Ilias Ermenidis, Jacques Huclier vagy éppen Lorenzo Villoresi. A márka hagyományaira emlékeztető Bamboo, a Bloom és a Guilty sorozat is a felejthetetlen illatok sokaságával örvendeztetett meg minket.
A család és a márka történetében a felemelkedés és a bukás, a szenvedély és a szenvedés kéz a kézben jártak. Ennek tükrében kész csoda, hogy – nem érdemtelenül- mégis ilyen hatalmas sikereket érhettek el. A nevükhöz kötődik a világrekordnak számító több mint 3000 dolláros árával a valaha volt legdrágább farmer is. Megkérdőjelezhetetlen minőség, az időtálló darabok népszerűsége, mind-mind hozzájárult a márka felemelkedéséhez és tündökléséhez. Válogass a kínálatunkból és győződj meg személyesen a Gucci termékek egyedülálló kisugárzásáról.