Guess
A GUESS amerikai divatmárkát a marokkói születésű és francia neveltetésű Marciano testvérek (Georges, Armand, Paul és Maurice) alapították, akik már 1977-ben Franciaországban MGA néven megnyitották üzletüket. 1981-ben Los Angelesben létrehozták az azóta is ikonikus nevet, amely a régimódinak tartott farmer újragondolásával hatalmas változást hozott a divatvilágban. Az első GUESS farmer – melyet Marilyn-nek neveztek- a boka mellett jellegzetes cipzárral volt ellátva és kővel mosott volt. A termékeiket a Bloomingdale’s kiskereskedő révén vezették be az amerikai piacra. A farmer trend az 1980-es évek végén is folytatódott, így bebizonyosodott, hogy a GUESS a megfelelő időben mutatta be ruháit. Georges tervezte a ruhákat, Armand feladata volt az értékesítés, Paul pedig a marketingért felelt.
A reklámozás kiemelkedően fontos szerepet játszott a márka kialakításában, és segített nekik az 1980-as évek egyik legkelendőbb farmer márkájává válni. A GUESS 1985-ben kezdte meg a jellegzetes retro stílusú fekete-fehér hirdetéseit. A hirdetések olyan figyelemre méltó modelleket mutattak be (akik közül sokan még nem voltak híresek), mint például Claudia Schiffer, Anna Nicole Smith és Laetitia Casta, Carla Bruni és Naomi Campbell, akik stílusban az 1950-es és 1960-as évekbeli csillagokra hasonlítottak.
A férfiaknak szánt farmert 1983-ban adták hozzá a termékkínálathoz. A GUESS órák sorozata az 1980-as évek közepén vált sikeressé. Az 1990-es években rövid ideig egy háztartási kiegészítőket forgalmazó üzletként is működtek. A márka sikeresen túlélte az 1990-es években a divat hullámait, így a 21. században –amikor is Paris Hilton lett a reklámarca- visszatért a fiatalok piacára. A GUESS ruházat már három sorozatban kapható: GUESS (farmer és alkalmi viselet), Guess by Marciano (modern viselet és kiegészítők) és a Guess Kids (gyerekeknek szánt vonulat).
Az első női GUESS illatot, az "Original" Guess-t az 1980-as évek végén mutatták be a Revlonnal való együttműködésnek köszönhetően. 2003-tól 2009-ig a Parlux rendelkezett a Guess parfümök licencével. Ezt követően a cég a Coty-val kötött megállapodást, és együtt kezdtek el férfiak és nők számára parfümöket készíteni.
A GUESS eddig több, mint 30 különböző parfümöt késztett. A Guess illatokat James Bell, Maurice Roucel, Claudette Belnavis, Steve DeMercado, Ellen Molner, Bruno Jovanovic, Jacques Huclier, Laurent Le Guernec, Honorine Blanc, Christine Hassan, Clement Gavarry, Barbara Zoebelein, Antoine Lie, Francis Kurkdjian, Veronique Nyberg, Guillaume Flavigny, Pierre Negrin, Jerome Epinette és Bernard Ellena parfümőrökkel együttműködve készítették.
A márkát a szexi, kalandvágyó és fiatalos jegyek jellemzik. Jelmondatuk szerint az amerikai álom mindenki számára elérhető.