John Galliano
John Charles Galliano 1960-ban született Gibraltáron, szigorú római katolikus szülők gyermekeként. A család 1966-ban Angliába, Londonba költözött. Galliano a londoni Wilson Gimnáziumban járt, majd divattervezőt tanulmányozott a Central Saint Martins College of Art and Design főiskolán, melyet kitüntetéssel fejezett be. Első kollekciója - Les Incroyables – melyet a francia forradalom ihletett, a megjelenést követően hamar sikeres lett és egy londoni divatbolt, a Browns azonnal megvásárolta.
Galliano hamarosan megalapította a saját márkáját. A finanszírozás különféle befektetők segítségével oldotta meg. Galliano élvezte a londoni életet, ám 1988-ban azt a tanácsot kapta, hogy központját a divat fővárosába, Párizsba költöztesse, azonban ő nem hallgatott a tanácsra. Az első kollekció, amelyet 1989-ben mutatott be a francia fővárosban, a párizsi divathét része volt. Ennek ellenére Galliano nem tudta elkerülni a csődöt, majd végül 1990-ben Párizsba költözött. Anna Wintour és néhány befektető segítségével Galliano hamarosan visszatért a haute couture világába és folytatta a különleges és néha meghökkentő öltözetek bemutatását. 1995-ben tervezőként csatlakozott az LVMH csoport részét képező Givenchy-hez, majd a következő évben bemutatta kritikusok által elismert első gyűjteményét az Givenchy számára. Mindig is hirdette, hogy az ember fogadja el magát olyannak, amilyen. Például az első között volt, akinek a divatbemutatóján molett modellek is megjelentek. Csupán 15 hónappal az LVMH-hoz való csatlakozás után áthelyezték a Diorba. 15 évig dolgozott a Dior divatháznál, egészen 2011-ig, amikor is egy rasszista nyilatkozata miatt bűnösnek nyilvánították és elbocsátották a divatháztól. Mint utóbb kiderült, több alkalommal használt antiszemita kifejezéseket, amiknek köszönhetően a tehetsége ellenére a divatszakma peremére került.
Galliano 2008-ban bemutatkozott a parfümök világában is. Az első illata a John Galliano by John Galliano. Ezt az EDP-t gyakran misztikusnak vagy "gótnak" nevezik, mert a füstölő, ibolya, írisz, aldehidek, pacsuli és rózsa kiemelkedő kombinációja mutatkozik meg benne. Az illat EDT verzióját két évvel később, 2010-ben indították el, röviddel a Parlez-Moi d'Amour bemutatása előtt. A Parlez-Moi d'Amour EDT nőies aromája áfonya és rózsa alapú. 2011-ben elindult eme remekmű EDP verziója is. John Galliano divatház számos kiválló parfümöt tudhat a soraiban, melyek létrehozásában Sophie Labbe, Christine Nagel, Aurelien Guichard és Alienor Massenet is közreműködtek. Munkássága során az egyiptomi és a japán kultúrát is újragondolva jelenítette meg az alkotásaiban. Parfümjeiben is igen gyakran megfigyelhető a virágok özöne, valamint a tervezőre is jellemző extravagania. Nézz szét a flabo kínálatában, válasz egy hozzád illő John Galliano parfümöt, és legyél gazdagabb a Dior ház egyik legsikeresebb tervezője által készített parfüm varázslatos erejével.