Moschino Toy 2 EDP
Az 1983-ban Franco Moschino által alapított olasz márka mindig is ismert volt a humoros, ötletes és ugyanakkor provokatív termékeiről. Életvidám, optimista, bájos és élettel teli illatai leveszi a hölgyeket a lábukról. A rendkívüli népszerűség annak is köszönhető, hogy meghökkentő üvegformák kedvező árú, divatos kiválló illatot rejtenek. A tanulás mellett mellékállásként illusztrátorként elhelyezkedve dolgozott Versace mellett, ahol a szakma rejtelmeibe beleáshatta magát és megszerezte a későbbi pályafutásának alapjait.
A Moschino Toy 2 nevű női parfümje 2018-ban került forgalomba. Elkészítése Alberto Morillasnak és Fabrice Pellegrinnek köszönhető. Aki fél a bohókástól, az már ránézésre elítéli. Aki viszont vevő a humorra és a különcségekre, az bátran próbálja ki. A cég azon törekvése, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni a Toy 2-t, bevállt. A macis forma mindenkinek eszébejuttatja a gyerekkorát. Az első macit, amivel együtt aludtunk, játszottunk. A macit, amihez biztonságot keresve odabújhattunk, aki mindig velünk volt. A kellemes emlékeknek hála a parfüm eleve előnnyel indul a kedvencek kiválasztásának versenyében, hiszen ki ne szeretné egyből átölelni.
A Moschino Toy 2 virágos-fás női parfümje ideális választás annak, aki könnyedén tudja venni az életet. A nyitányban lágy, gyümölcsös, citrusos jegyek vonják magukra a figyelmet. A ropogós alma, az érett mandarin és narancs játékos indítást eredményeznek. A folytatásban a törékeny jázmin és a szépséges bazsarózsa virágos jegyei vezetik tovább az érzékeinket. A lecsengésben a szantálfa és a borostyán fás jegyei gondoskodnak a parfüm hosszantartó hatásáról. Az üvegcse nem egy klasszikus vonalvezetésű üveg. Sokkal inkább egy mesterien kidolgozott fricska a konkurencia felé.
Fejjegyek: alma, mandarin, narancs, magnólia. Szívjegyek: jázmin, bazsarózsa, fehér ribizli. Alapjegyek: pézsma, szantálfa, borostyán.
A megjelenített kép illusztráció is lehet. A dekoráció nem képezi az ajánlat részét. A gyártó előzetes bejelentés nélkül változtathat a terméken, vagy annak csomagolásán. Az esetleges eltérésekből adódó károkért webáruházunk nem vállal felelősséget, de minden esetben törekszik a legpontosabb adatok közlésére, és a vásárló vagy kereskedő korrigálható hibáinak korrekt ügyintézésére. Kérjük, hogy a kiválasztott termék vásárlása előtt tájékozódjon részletesen a vásárlás feltételeiről és a termék elérhetőségéről.
Mely illatcsoport jegyei jellemzőek rá.
A termék márkaneve.
A termék azonosítója
Az illat koncentrációjának töménységét mutatja, mely egyben jelezheti a parfüm tartósságát is.
Tárolásra vonatkozó információk.