Nina Ricci
Maria Adélaide Nielli 1883. január 14-én született. Ötévesen Firenzébe, majd 12 évesen Franciaországba került. Férje Liugi Ricci volt, akitől 1905-ben megszületett Robert nevű fiuk. Maria a párizsi Raffin-háznál dolgozott tervezőként, mielőtt 1932-ben a fiával közösen megalkotta a saját divatházát. Maria volt a tervező, aki elegáns és nőies ruháiról volt ismert, míg Robert az üzletmenetért felelt, a pénzügyeket irányította.
A világháború után szerették volna iparágukat megújítani, ezért 1945-ben Robert Ricci egy olyan jelentős akciót tervezett, melyben 40 párizsi szabász, 150 manökennel bemutatót tartott a Louvre-nál. Az eseményen részt vett többek között a klasszikus Gres divatház, és a Balenciaga is. A sikeren felbuzdulva Európa más országaiban, majd később a tengerentúlon is bemutatták kollekcióikat.
A Nina Ricci első illatát, a Coeur Joie-t (A szív öröme) 1946-ban mutatták be. A parfümöt egy gyönyörű kristálypalackban hozták forgalomba, amelyet Lalique tervezett. Ez a termék a két vállalat között sok évig tartó történelmi partnerség kezdete lett. A következő parfüm az Air du Temps volt, melyet 1948-ban mutattak be, és melynek elismerésekben gazdag életútja a mai napig tart. A Nina Ricci parfümök licence-t 1998-ban a Puig szerezte meg. Ettől kezdve közösen készítik a sikeresebbnél sikeresebb női és férfi illatokat. A Ricci család örökösei is kiemelkedőt alkotnak a parfümök világában. Maria dédunokája - aki egyben Robert Ricci unokája -, Romano Ricci a Juliett Has a Gun divatháznál készít parfümöket.
A Nina Ricci divatház 1946-óta több, mint 100 kiemelkedő parfümmel rendelkezik. Ezek megalkotásában olyan neves parfümőrök segédkeztek, mint például Aurelien Guichard, Rosendo Mateu, Alberto Morillas, Christine Nagel, Christian Vacchiano, Sophie Labbe, Carlos Benaim, Jacques Huclier, Raymond Chaillan, Louise Turner, Sonia Constant, Michel Girard, Calice Becker, Olivier Cresp, Nathalie Gracia-Cetto, Maïa Lernout, Fabrice Pellegrin, Christophe Raynaud, Marie Salamagne, Jacques Cavallier vagy Olivier Polge.
Nina Ricci minden alkotása egy olyan óda a nőiességhez, melynek külön története van. Illatai érzékiséggel és költészettel teliek, a nők álmait, titkos vágyait keltik életre. Mindenkor követi a divatot, ezáltal kifinomult parfümöt alkotva a hölgyek számára. Bármely illatot is választod, költészettel és érzelmekkel teli álmokat választod. Vedd meg a kedvenced a flabo kínálatából és az álmok valósággá válnak.