Vásárlási feltételek
1. Szolgáltató és jelen webhely azonosítása
Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet Bolvári József e.v. (nyilvántartási száma: 53243966, adószáma: 69479522-1-23, székhelye, telephelye és a tevékenység végzésének helye: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.) továbbiakban Szolgáltató üzemelteti.
Jelen webhely: https://www.flabo.hu/ internetcímen elérhető webhely.
2. A magyar jog kikötése, általános rendelkezések
A fent meghatározott internetcímen elérhető webhelyet (a továbbiakban: webhely) üzemeltető Szolgáltató Magyarországról nyújtja szolgáltatását, a webhelyen nyújtott szolgáltatás Magyarországra irányul. A szolgáltatás nyújtására, Szolgáltatóra, valamint a felhasználókra – a szolgáltatás igénybevétele során és az adatkezelésre vonatkozóan is – e szerződés keretein belül a magyar jog irányadó és alkalmazandó.
A szerződés és a szerződéskötés – így a megrendelés és a visszaigazolás, valamint a megrendelés elfogadásának – nyelve magyar.
A webhelyen történő – ráutaló magatartás formájában tett jognyilatkozatnak minősülő – online megrendeléssel és annak Szolgáltató általi elfogadásával létrejövőszerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, azt Szolgáltató nem iktatja és a későbbiekben nem lesz írásban hozzáférhető. A webhelyen leadott megrendelések ráutaló magatartás formájában tett jognyilatkozatnak minősülnek, a szerződés ráutaló magatartás útján kerül megkötésre. Az online megrendelés elektronikus úton történő automatikus visszaigazolásával egyidejűleg Szolgáltató tartós adathordozón megküldi Felhasználó részére a szerződési feltételeket és a jogszabály által előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges információkat tartalmazódokumentumokat. Az így megküldött dokumentumok, a webhelyen elhelyezett szerződési feltételek és tájékoztatók tartalmát, a Felhasználó általi megrendelés beérkezésének pillanatában meglévő állapotuk szerint tartalmazzák. Ezen túl a szerződési feltételek az aktuális állapotában mindig elérhetők a webhelyen.
3. Általános szerződési és felhasználói feltételek hatálya
Jelen általános szerződési és felhasználói feltételek (a továbbiakban: szerződési feltételek) a webhelyen elérhető szolgáltatásokra, a webhelyen elérhető webáruház szolgáltatásaira, a webáruházban megrendelhető termékek adásvételére, illetve a webhelyen elérhetővé tett információkra vonatkoznak. A szerződési feltételek elfogadásával létrejövő szerződés felei, egyrészről a Szolgáltató, másrészről minden jogképes természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet – a továbbiakban Felhasználó –, amennyiben az itt megfogalmazott szerződési feltételeket elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A szerződési feltételek a Szolgáltató által jelen szerződési feltételek szerint üzemeltetett webhelyen történő elhelyezéstől hatályos, és határozatlan időre szól. A szerződési feltételek részét képezi a webhelyen elérhető Fogyasztóvédelmi tájékoztató,Adatkezelési tájékoztató, Tájékoztató “sütik” alkalmazásáról és Jogi nyilatkozat.
4. Szolgáltató
A Szolgáltató további adatai: Bolvári József e.v. (nyilvántartási száma: 53243966, adószáma: 69479522-1-23, székhelye, telephelye és a tevékenység végzésének helye: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.).
Kereskedelmi nyilvántartási szám: 53243966 – Nemesnádudvar Község Jegyzője – kereskedelmi hatóságként.
Számlavezető pénzintézet: ERSTE Bank
Pénzforgalmi jelzőszám: 11600006-00000000-83737323
5. Ügyfélszolgálat
A Szolgáltató az alábbi elérhetőségeken működteti ügyfélszolgálatát, a lentebb írt időintervallumokban:
Telefonon: +36 30 792 6142 – a hívás nem emelt díjas! Elérhető munkanapokon 09.00 órától 16.00 óráig. Az ügyfélszolgálat szünetel: hétvégén és munkaszüneti napokon.
E-mail-ben és üzenetben: info@flabo.hu. Az ilyen úton érkező e-mail-ekre, üzenetekre Szolgáltató az érkezéstől számított 2 munkanapon belül válaszol.
6. Felhasználó
A webhely regisztrációs oldalán adatait önként megadó és az ott megjelölt szerződési feltételeket és a szintén ott megjelölt tájékoztatók, nyilatkozatok és szabályzatok tartalmát elfogadó, a 3. pontban a Felhasználóra vonatkozóan írt feltételeknek megfelelő személy, aki ezzel internetes regisztrációt hajt végre azzal a szándékkal, hogy igénybe vegye a webhely szolgáltatásait, illetve a webhelyen található webáruház tekintetében megrendelőként az onnan megrendelhető termékek megvásárlására vonatkozó szerződést kössön, valamint az a személy, aki regisztráció nélkül a jelenszerződési feltételek, valamint a megrendelésre vonatkozó nyilatkozatban megjelölt tájékoztatók tartalmának elfogadása mellett elektronikus úton a webhelyen keresztül megrendelést küld Szolgáltatónak.
Szintén szerződés szerinti Felhasználó az a személy, aki regisztráció nélkül böngészi a webhelyet, illetve aki e szerződési és felhasználói feltételek valamint az adatkezelési tájékoztatóban írtak szerint adatai megadásával kommunikációt kezdeményez a Szolgáltató ügyfélszolgálatával.
7. Szolgáltató szolgáltatása, felhasználási feltételek, Szolgáltató kötelezettségei
Szolgáltató szolgáltatása: A webhely és az azon található webáruház üzemeltetése,valamint a webhelyen igénybe vehető szolgáltatások, kommunikációs lehetőségek biztosítása.
Felhasználási feltételek: jelen szerződési feltételek és a webhelyen található tájékoztatókban, nyilatkozatokban, szabályzatokban írt szabályok.
Szolgáltató kötelezettsége a webhely és az azon található webáruház üzemeltetése, a webhelyen körülírt szolgáltatások biztosítása, a lentebb írt feltételeket és eseti kivételeket is figyelembe véve (Szolgáltató jelen szerződési feltételekben lentebb, a”Felelősség kizárása”, a “Kizárás a regisztrált felhasználók közül” és a “Webhely üzemeltetésének befejezése” című fejezetekben írt jogai).
Szolgáltató kötelezettsége a Felhasználók adatainak teljes körű védelme, az adatok jogszerű kezelése, valamint a Felhasználók ezzel kapcsolatos kérelmeinek,tiltakozásainak teljesítése. (Lásd jelen dokumentum lentebb olvasható “Adatkezelés,adatvédelem” című fejezetét.)
8. Felhasználó kötelezettségei
8.1. Felhasználó köteles az általa megrendelt termék webhelyen feltüntetett ellenértékét az e szerződési feltételekben írtak (“Szállítási és fizetési feltételek” című fejezet) szerint megfizetni, valamint Szolgáltató szerződésszerű teljesítéséhez szükséges, jelenszerződési feltételekben – különösen a “Megrendelés folyamata, vételár meghatározására vonatkozó rendelkezések” és “Szállítási és fizetési feltételek” című fejezetekben – rá vonatkozóan meghatározott feltételeket teljesíteni.
8.2. Felhasználó kötelezettsége a jelen szerződési feltételek és az abban hivatkozott további dokumentumok elolvasása, az ezekben írt rá vonatkozó rendelkezések betartása,valamint a valós adatszolgáltatás, utóbbi a megrendelések szerződésszerű teljesítéséhez szükséges.
8.3. E kötelezettségek megszegése szerződésszegésnek minősül, és a Felhasználó regisztrációjának törlését vonhatja maga után. Ebben az esetben Szolgáltató elállhat a szerződés teljesítésétől. A bármilyen mértékben már teljesített ügyletek tekintetében Felek a teljesítésük arányában kötelesek egymással elszámolni.
9. Szerződés létrejötte, megszűnése és megszüntetése
9.1. A webhely felhasználására vonatkozó szerződés
A regisztráció nélkül a webhelyet böngésző Felhasználók a webhely használatának elkezdésével minden alkalommal elfogadják a szerződési és felhasználási feltételeket és a webhelyen található tájékoztatókban, nyilatkozatokban és szabályzatokban írt szabályokat, különösen sütik alkalmazásáról szóló tájékoztató tartalmát. Az itt felsorolt szabályzatok, nyilatkozatok, tájékoztatók és jelen szerződési feltételek tartalmát bármikor megismerhetik a webhelyen feltüntetett dokumentumok megnyitásával.
Ezen felül a webhely felhasználására vonatkozó szerződés a regisztráció végrehajtásával jön létre elektronikus úton, határozatlan időre. Felhasználó a webhely regisztrációs felületén adatainak önkéntes megadásával, a szerződési feltételek és a tájékoztatók, nyilatkozatok és szabályzatok tartalmának elfogadásával hajtja végre a regisztrációt, ezzel tesz szerződési szándékáról nyilatkozatot Szolgáltató felé. A webhely felhasználása a Felhasználó számára ellenszolgáltatás nélkül igénybe vehető a regisztrációt követően is.
A webhely felhasználására vonatkozó szerződést azonnali hatállyal felmondhatja Szolgáltató azon Felhasználónak, aki a szerződési feltételeket súlyosan megszegi (különös tekintettel a 16. pontra; kizárás szabályai). Ilyen esetben Szolgáltató az érintett Felhasználó regisztrációját törli, ez azonban a már mindkét fél részéről teljesítéssel végbement ügyleteket nem érinti. Azon ügyletek esetében, amikben a Felhasználó teljesítése már végbement, Szolgáltató a szerződési feltételek súlyos megszegése esetén választása szerint teljesíti az adott ügyletre vonatkozókötelezettségét, vagy – feltéve, hogy még nem kezdte meg a teljesítést – visszatéríti a termék árát. A Felhasználó részéről még nem teljesített ügyletek tekintetében súlyos szerződésszegés esetén a Felhasználó ajánlatát (megrendelését), teljesítését Szolgáltató nem köteles elfogadni, az ajánlat nem kötelezi Szolgáltatót teljesítésre. Amennyiben nem fogadja el Szolgáltató az itt írt esetben az ajánlatot, teljesítést, nem jön létre az ügyletre vonatkozó szerződés.
Felhasználó azonnali hatállyal felmondhatja a webhely felhasználására vonatkozó szerződést a regisztrációjának törlésével. Ugyanezt vonja maga után a Felhasználó az irányú kérelme, amiben adatainak teljes körű kezelését megtiltja Szolgáltató részére, illetve a webhely felhasználására vonatkozó szerződés teljesítéséhez szükséges adatai törlését kéri Szolgáltatótól.
Felhasználó webhely felhasználására vonatkozó szerződésre irányuló felmondása –regisztráció törlése, az ilyen célú adatkezelés megtiltása – nem érinti az általa korábban érvényesen megrendelt termékek értékesítésére vonatkozó szerződés teljesítését.
Szolgáltató a webhely felhasználására vonatkozó szerződést bármikor – indokolás nélkül – megszüntetheti az egyes – regisztrált – Felhasználókkal szemben, vagy az összes Felhasználóra nézve a webhely üzemeltetésének befejezésével. Ez esetben a már érvényesen megrendelt termékek értékesítésére vonatkozó szerződéseket teljesíteni köteles.
Szolgáltató a webhelyen regisztráció nélkül böngésző Felhasználók tekintetében is fenntartja magának a jogot az ott található tartalmakra vonatkozó jogi védelem és a webhely működésére, felhasználására vonatkozó szabályok tekintetében, azok érvényesítésére és megváltoztatására. A regisztráció nélkül a webhelyet böngésző Felhasználók a webhely használatának elkezdésével minden alkalommal elfogadják a szerződési és felhasználási feltételeket és a webhelyen található tájékoztatókban, nyilatkozatokban és szabályzatokban írt szabályokat, melyeket bármikor elolvashatnak a webhely oldalainak aljáról elérhető hivatkozott dokumentumokban.
A Felhasználók a vásárlásukkal automatikusan minden alkalommal elfogadják és hozzájárulnak ahhoz, hogy a Szolgáltató marketing célű üzeneteket küldjön a Felhasználók által megadot email címre. Amennyiben a Felhasználók nem szeretnének élni ezzel a jogukkal, bármikor a Szolgáltató részére küldött írásos (email, postai) nyilatkozattal kérhetik ezen üzenetküldések lemondását.
9.2. A termék megvásárlására vonatkozó szerződés
A termék megvásárlására vonatkozó szerződés a regisztráció végrehajtását követően – illetve regisztráció nélkül is lehetséges módon – az adott termékre vagy termékekre vonatkozó megrendelés Szolgáltató részére Felhasználó által történő elküldésével (ajánlattétel vásárlásra ráutaló magatartással), majd a megrendelés Szolgáltató általi elfogadásával – melyről Szolgáltató egyértelmű, írásbeli visszaigazolást küld a Felhasználónak (megrendelés elfogadása) – jön létre az adott ügylet mindkét fél részéről történő teljesítéséig. A szerződés akkor jön létre, ha a Szolgáltató visszaigazolta a Felhasználónak azt, hogy elfogadta a megrendelést (ez nem tévesztendő össze azzal az automatikus elektronikus visszajelzéssel, mely arról tanúskodik csupán, hogy a Felhasználó megrendelése beérkezett a Szolgáltatóhoz).
A szerződés megszűnik a Szolgáltató megszűnésével és a Felhasználó halálával vagy megszűnésével.
10. Regisztráció, a Felhasználó ezáltal megnyíló jogai és azok korlátai
Felhasználó a webhely regisztrációs felületén az ott kért adatainak önkéntes megadásával, jelen szerződési feltételek, a tájékoztatók, nyilatkozatok és szabályzatok tartalmának elfogadásával hajtja végre a regisztrációt. Szolgáltató a regisztráció írásban (e-mail útján) történő visszaigazolásával tesz nyilatkozatot annak elfogadásáról.
A regisztrált Felhasználó jogosulttá válik a webhelyre történő belépésre, regisztráció során megadott adatainak módosítására, a webáruházban regisztrált vásárlóként történő vásárlásra, elektronikus megrendelés leadásával.
Felhasználó a Szolgáltató webhelyen feltüntetett elérhetőségein (postacím és e-mailcím) írásban (ideértve az e-mail útján történő elektronikus üzenetküldést is) bármikor jelezheti a regisztrációjának megszüntetésére irányuló igényét Szolgáltatónak. Ez esetben a kérelem Szolgáltatóhoz történő beérkezését követő 2 munkanapon belül sor kerül a regisztrációjának törlésére, minden adatának egyidejű törlésével (kivételt képeznek a jogi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatok, pl. számviteli bizonylatok megőrzése). Amennyiben Felhasználó a regisztráció törlésével egyidejűleg a termék megvásárlására vonatkozó szerződés teljesítéséhez szükséges adatainak teljes körű kezelését is megtiltja Szolgáltatónak, abban az esetben a termék megvásárlására vonatkozó szerződéstől való elállásról nyilatkoztatja a Szolgáltató.
11. Megrendelés folyamata, megrendelés feldolgozása
11.1. A megrendelt termék(ek) lényeges tulajdonságait, jellemzőit, a használatára vonatkozó utasításokat a konkrét termék Szolgáltató webhelyén található információs oldaláról lehet részletesen megismerni. Ha a megrendelés előtt a termékkel kapcsolatban kérdés merülne fel, Szolgáltató ügyfélszolgálata készséggel áll Felhasználó rendelkezésére. Amennyiben Felhasználónak a webáruházban található bármely termék minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban a webhelyen közölteknél több információra van szüksége, forduljon bizalommal Szolgáltató ügyfélszolgálatához (elérhetőségek: az “Ügyfélszolgálat” cím alatt).
11.2. Felhasználó az on-line megrendelés folyamata során a termékek webhelyen alkalmazott megjelölését és jellemzőit, a teljesítés időpontját, a fizetendő teljes díjat, és a mindenkori szerződési feltételek és egyéb tájékoztatóknak a megismerését és elfogadását rögzítő megrendelést az on-linerendszer használatával kitölti, és az on-line rendszer használatával Szolgáltató részére elküldi, melynek beérkezését Szolgáltató azonnal – de legfeljebb 48 órán belül -elektronikusan visszaigazolja. Ha a visszaigazolás a Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított 48 órán belül nem történik meg, a Felhasználót nem köti a megrendelése. A megrendelés azonnali visszaigazolását Szolgáltató automatikus visszaigazoló e-mailútján küldi meg Felhasználó részére. Ezzel az azonnali visszaigazolással Szolgáltató a megrendelés beérkezését, és az abban meghatározott feltételeket, a megrendeléstartalmát igazolja vissza Felhasználó felé, azonban e visszaigazolással még nem jön létre a termék megvásárlására vonatkozó szerződés. A termék megvásárlására vonatkozó szerződés a Szolgáltató elfogadó nyilatkozatával jön létre, melyet szintén elektronikus úton, a megrendelés elfogadásáról szóló e-mailformájában küld meg Felhasználónak a Felhasználó által regisztrációja vagy megrendelése során megadott e-mail címére.
11.3. Szolgáltató a raktáron lévő termékre vonatkozó megrendelést előre fizetés esetén a fizetendő összeg beérkezését követő, utánvét esetén a megrendelés elfogadásának visszaigazolását követő 2 munkanapon belül feldolgozza, majd a terméket – kiszállítással történő megrendelés esetén – csomagküldő szolgálat igénybevételével juttatja el a megrendelő Felhasználóhoz. Amennyiben nem vagy csak késve teljesíthető a megrendelés, Szolgáltató haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a Felhasználóval.
11.4. A megrendelést Szolgáltató csak akkor fogadja el, ha a Felhasználó a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Szolgáltató a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért, az ezekből adódó károkért való felelősségét kizárja.
11.5. Megrendelés leadásának menete
11.5.1. A megfelelő termék(ek) kiválasztása és kosárba helyezése (termék fajtától függően, ahol lehetséges méret/kiszerelés és/vagy egyéb választható jellemzők megadásával, minden terméknél darabszám megadásával, majd a “Kosárba teszem”gombra kattintással).
11.5.2. A “Kosaram” gombra kattintással megjelenik a kosár tartalma, ahol Felhasználó módosíthatja a kosárba helyezett termékek darabszámát, illetve a darabszám nullára állításával “kiveheti” a kosárból a terméket. A kosárba rakott termékek mellett látható szemetest formázó ikon gombokra kattintással a megrendelés folyamán bármikor kiürítheti a kosarat a Felhasználó, amivel törli a megrendelését.
11.5.3. A “Tovább a pénztárhoz” feliratú gombra kattintással a megrendelő Felhasználó adatainak megadása – még nem regisztrált Felhasználó esetén – a regisztráció jelenszerződés 10. pontjában foglaltak szerinti végrehajtásával; valamint – a már regisztrált,de még belépést megelőzően böngésző Felhasználó esetén – belépéssel, illetve ha Felhasználó regisztráció nélkül kíván megrendelni, akkor a regisztráció létrehozására vonatkozó opció megjelölésének kihagyásával erre is van lehetősége. Ezt követően a szállítási (név, cím és telefonszám) és számlázási (név, cím és telefonszám) adatok megadása szükséges (a megrendelési folyamat során e fázisban megjelenő adatlap értelemszerű kitöltésével). A már regisztrált és belépett Felhasználó esetén rögtön lehetővé válik a szállítási é sszámlázási adatok megadása.
11.5.4. Átvétel módjának és a fizetési mód kiválasztása.
Átvétel módjai:- házhoz szállítás futárszolgálat útján,-
Fizetési módok:
– utánvét esetén:- futárszolgálatnál
– átvételkor készpénzzel,
– előre fizetés esetén:- előre utalás (banki átutalás) vagy bankkártyával történő fizetés a Barion rendszerén keresztül.
A kívánt módok az azokat leíró szövegek szerinti megfelelő választógombok bejelölésével választhatók ki. A webhelyen a megrendelés folyamatában választhatóvá tett átvételi illetve szállítási, valamint fizetési módok közül a Felhasználó által a konkrét megrendelés végrehajtása során választott és a megrendelőlapon részleteiben ismertetett átvételi illetve szállítási, valamint fizetési módokkal jön létre a szerződés.
11.5.5. Megrendelés összesített adatainak Felhasználó általi ellenőrzése
11.5.6. A szerződési feltételek elfogadása (ezek elfogadásáról szóló szöveg előtti jelölőnégyzet bejelölésével, e nélkül a megrendelés nem küldhető el).
11.5.7. A megrendelés elküldése („Megrendelés véglegesítése” gombra kattintással).
11.6. Szolgáltató felhívja Felhasználó figyelmét arra, hogy az on-line szerződéskötés menetében biztosított annak lehetősége, hogy a Felhasználó a szerződés tartalmát, a termék(ek) leírását és a tájékoztatókat, valamint a szerződési feltételeket és az abban hivatkozott tájékoztatókat, nyilatkozatokat a szerződés megkötése előtt minden részletre kiterjedően megismerje, és biztosított annak rögzítése is, hogy ez a megrendeléselküldése előtt megtörtént, továbbá tájékoztatást kapjon az elektronikus úton történő szerződéskötés technikai lépéseiről és egyéb részleteiről. A szerződési feltételek, tájékoztatók és nyilatkozatok bármikor megismerhetők a webhelyalján elhelyezett közvetlen linkekre kattintással, valamint a regisztráció illetve a megrendelés leadásának folyamatába beillesztett nyilatkozatok szövegében elhelyezett linkekre kattintással.
11.7. Az adatbeviteli hibáknak a szerződéses nyilatkozat elküldését megelőzően történő azonosításához és kijavításához biztosított eszközök:
A webhelyen történő megrendeléskor a hibák azonosítására és korrigálására a megjelenő hibaüzenet alapján van lehetőség, valamint a megadott személyes adatok tekintetében a Felhasználónak a regisztrációt követően, illetve a már regisztrált Felhasználónak a webhelyre belépést követően a “Adatlap” feliratra kattintással elérhető személyes profiljának oldalán van lehetősége az adatok módosítására.A „kosár” tartalma, megrendelés adatai, paraméterei bármikor ellenőrizhetők, változtathatók, vagy akár törölhetők a megrendelés elküldéséig, a webhely oldalainak felső részén elhelyezett Kosaram felületre kattintással elérhető, kosár tartalmát megjelenítő oldalon, a “Megrendelés leadásának menete” pontban és alpontjaiban írtak szerint.
11.8. Szolgáltató a Felhasználó megrendelésének beérkezését követően köteles a Felhasználó részére a megrendelést elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás a Felhasználó megrendelésének elküldésétől számított 48 órán belül a Felhasználóhoz nem érkezik meg, a Felhasználó mentesül az ajánlati kötöttség alól. A megrendelés és annak visszaigazolása akkor tekintendő a Szolgáltatóhoz, illetve a Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. A megrendelés itt írt visszaigazolásával még nem jön létre a termékmegvásárlására vonatkozó szerződés, ez a visszaigazolás Szolgáltató részéről még nem számít a megrendelés elfogadásának.
11.9. A megrendelések feldolgozása minden munkanapon 09.00 órától 16.00óráig történik. A megrendelés feldolgozására megjelölt időszakokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására. Amennyiben a megrendelés a fenti időintervallumon kívül érkezik Szolgáltatóhoz, azt a beérkezést követő első feldolgozási időszak kezdetén kell Szolgáltatóhoz érkezettnek tekinteni, és attól az időponttól – előre fizetés esetén a fizetendő összeg Szolgáltató bankszámlájára érkezésének időpontjától – számított 2 munkanapon belül kerül feldolgozásra.A megrendelés feldolgozása megkezdését követően Szolgáltató – megrendelés elfogadása esetén – írásban, elektronikus úton tájékoztatja Felhasználót a megrendelés elfogadásáról. A termék megvásárlására vonatkozó szerződés a Szolgáltató ezen elfogadó nyilatkozatával jön létre, melyet szintén elektronikus úton, a megrendeléselfogadásáról szóló e-mail formájában küld meg Felhasználónak a Felhasználó által regisztrációja vagy megrendelése során megadott e-mail címére. Tehát a szerződés akkor jön létre, ha a Szolgáltató visszaigazolta Felhasználónak azt, hogy elfogadta a megrendelést (ez nem tévesztendő össze azzal az automatikus elektronikus visszajelzéssel, mely arról tanúskodik csupán, hogy a Felhasználó megrendelése beérkezett a Szolgáltatóhoz).
11.10. Az adatbeviteli hibáknak a szerződéses nyilatkozat elküldését követően történő azonosításához és kijavításához biztosított eszközök:
Ha a Felhasználó tévedésből más terméket rendelt meg, mint amit szeretett volna, vagy rossz adatokat (pl. kézbesítési címet) adott meg, és ezt utólag veszi észre, haladéktalanul jelezze az ügyfélszolgálati e-mail címen, vagy telefonon a fentebb meghatározott ügyfélszolgálati időben. Fontos, hogy ezt haladéktalanul tegye meg, hogy a teljesítés megkezdése előtt Szolgáltató korrigálhassa a megrendelést. A megrendelés korrigálása esetén Szolgáltató a megrendelés beérkezéséről és/vagy elfogadásáról új visszaigazolást küld a módosított tartalommal, melynek értelmében a módosításnak megfelelően jön létre, illetve – a már korábban elfogadott hibás megrendelés esetén – módosul a termékmegvásárlására vonatkozó szerződés. Szolgáltató felhívja Felhasználó figyelmét a megrendelés beérkezésére vonatkozó visszaigazolás és a megrendelés elfogadására vonatkozó visszaigazolás tartalmának ellenőrzésére. Ha bármelyik visszaigazolás tartalma a megrendelés tartalmától eltér, és az eltérést a megrendelő Felhasználó a visszaigazolás vételét követő 24 órán belül nem kifogásolja, illetve, ha a visszaigazolás vételét követően fizetést teljesít, akkor a szerződésre a visszaigazolás tartalma az irányadó. Az eltérő tartalmú visszaigazolás Szolgáltató felé történő jelzését követően Szolgáltató a jelzést megvizsgálja, indokolt esetben korrigálja a megrendelést. Felhasználó kérheti az elküldött megrendelésének figyelmen kívül hagyását, törlését is,mely esetben a továbbiakban nincs kötve az ajánlatához (megrendeléséhez).
11.11. Adatvédelmi és biztonsági okokból a megrendeléseket csak a webhelyen található on-line rendszerén keresztül fogadja el Szolgáltató, így elkerülve az elhallásból adódó félreértéseket. Felhasználó webhelyen leadott on-line megrendelésében szereplő elírás, hamis vagy helytelen adatok megadása esetén a rendelés teljesítését követően,utólagosan reklamációt Szolgáltató nem fogad el, valamint az ezekből származókövetkezményekért Szolgáltató nem vállal felelősséget, amennyiben Felhasználó nem jelezte a teljesítés befejezése előtt az adatbeviteli hibát. Ugyanakkor Felhasználó bármikor élhet – így természetesen ez esetben is – elállási jogával a feltételek fennállása esetén. A megrendeléskor megadott adatokat Szolgáltató a jogszabályok által előírt módon kezeli, tárolja, illetve védi. Erről a Felhasználó bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
11.12. A webáruházban található termékek oldalain olvasható termékjellemzők az adott termék(ek) megvásárlására vonatkozó szerződés tekintetében jelen szerződési és felhasználói feltételek részét képezik.
11.13. Felhasználó a regisztráció végrehajtásával, illetve a megrendelés elküldésével kijelenti, hogy a jelen szerződési feltételeket és a webhelyen található tájékoztatókban,nyilatkozatokban és szabályzatokban található szabályokat megismerte és elfogadja,magára nézve kötelezőnek ismeri el .
12. Vételár meghatározására vonatkozó rendelkezések
A vételár mindig a kiválasztott termék mellett a webhelyen feltüntetett ár. A vételár mindig forintban (HUF) értendő. A feltüntetett áron kívül a termék megvásárlásával és a vételár megfizetésével kapcsolatban egyéb díjat, költséget vagy egyéb fizetési kötelezettséget Szolgáltató nem számít fel. A termékek vételára nem tartalmazza a kiszállítás költségét, melyet a Felhasználó visel. Szolgáltató csomagolási díjat nem számol fel.
A webhelyen megrendelhető termékek árai változtatásának jogát Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a webhelyen való megjelenéssel egyidejűleg léphatályba. A módosítás a már megrendelt termékek árát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére – technikai okból – hibás ár kerül a webhelyfelületére – különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0”Ft-os vagy “1” Ft-os árra – akkor Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron értékesíteni, hanem felajánlhatja a helyes áron történő értékesítést, amelynek ismeretében az adott ügylettel érintett Felhasználó elállhat megrendelési szándékától.
13. Szállítási és fizetési feltételek
13.1. A webáruházban kiválasztott és megrendelt terméket Szolgáltató a Felhasználónak e-mail útján küldött – megrendelés elfogadásáról szóló – visszaigazolásban szereplő áron és határidőn belül szállíttatja ki a Felhasználó által a megrendelés során megadott szállítási címre, a webhelyen feltüntetett szállítási díj ellenében. A szállítás díját a megrendelés elküldésének folyamata során ismerheti meg Felhasználó, illetve annak alakulásáról a webhely „SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK” menüpontjában tájékozódhat. A megrendelt terméket Felhasználó – előzetes jelzése alapján – személyesen is átveheti a Szolgáltató telephelyén.
13.2. A webáruházban kiszállítással megrendelt termékeket Szolgáltató a Felhasználó részére e-mailben küldött – megrendelés elfogadásáról szóló – visszaigazolásban szereplőhelyre kézbesítteti.
13.3. Szállítási határidő
– Raktáron lévő termék esetén, amennyiben Felhasználó a vételárat előre kifizette, a termék a fizetendő összeg Szolgáltató bankszámlájára beérkezésének napját követő 2 munkanapon belül kerül átadásra a fuvarozónak.
– Raktáron lévő termék megrendelése esetén, amennyiben Felhasználó a vételárnak utánvétellel történő kiegyenlítését jelölte meg, a termék a megrendelés elfogadásának Szolgáltató általi visszajelzését követő 2 munkanapon belül kerül átadásra a fuvarozónak.
– Azon termékek esetében, amelyek Szolgáltatónál nincsenek raktárkészleten de rendelhetőek, a megrendelés elfogadásának Szolgáltató általi visszaigazolásától számított 15munkanapon belül kerül átadásra a fuvarozónak. Amennyiben Szolgáltató rajta kívül álló okok miatt nem, vagy csak késve tudja teljesíteni a megrendelést, haladéktalanul felveszi a kapcsolatot az adott megrendelést elküldő Felhasználóval külön megegyezés céljából.
13.4. A fuvarozó:
– Szolgáltató fuvarozóként veszi igénybe: Fuvar.hu Kft
Adószám: 25977732-2-02
Székhely: 7626 Pécs Farkas István utca 3/1. 1. em. 3. (a továbbiakban: Fuvarozó).
Fuvarozó Szolgáltatóval kötött szerződése alapján a feladástól számított 2 munkanap belül kézbesíti a megrendelt terméket Felhasználó részére. A szállítással kapcsolatos további szabályokat a webhely „SZÁLLÍTÁSI INFORMÁCIÓK” menüpontja.
13.5. Amennyiben Felhasználó az általa megrendelt terméket indok nélkül nem veszi át a szállítás időpontjában – ideértve azt is, mikor Felhasználó a kiszállítást végzőkézbesítésre irányuló többszöri kísérlete ellenére sem elérhető, így meghiúsul a kézbesítés –, Szolgáltató jogosult a megrendelt árut harmadik személy számára értékesíteni. Ez esetben, amennyiben Felhasználó előre fizette a megrendelt termékvételárát, azt Szolgáltató – a tranzakció költségének levonását követően – visszafizeti. A szállítás díja nem számít bele a vételárba, az ilyen esetben – mely eset nem minősül az elállási jog gyakorlásának – nem kerül visszafizetésre.
13.6. A megrendelt termék(ek) mennyiségét, épségét és szükséges dokumentumok meglétét még a kézbesítés helyén és idején, az átvételkor ellenőrzi a Felhasználó, az esetleges kárt, hiányt, egyéb eltérést még akkor jelezi Fuvarozó felé. Amennyiben a Felhasználó kézbesítéskor bármilyen sérülést, eltérést tapasztal a kézbesített terméken, Fuvarozó a Felhasználó kérésére köteles tételesen átadni az árut és erről, valamint a terméken tapasztalt eltérésekről, sérülésekről a helyszínen jegyzőkönyvet felvenni. A szállítás közben a termékben keletkezett károkért a szállítást végző Szolgáltatót terheli a felelősség, ugyanakkor – ha a felelős személye nem állapítható meg – a Felhasználó felé a termék Felhasználó részére történő átadásának időpontjáig Szolgáltató felel.
13.7. Amennyiben Szolgáltató a megrendelt és már kifizetett terméket a teljesítés során a saját érdekkörében felmerült oknál fogva mégsem tudja Felhasználónak megküldeni vagy átadni a szerződési feltételekben, vagy külön egyeztetés alapján meghatározott határidőn belül, akkor a teljesítési akadály beállásáról annak felmerülését követően haladéktalanul értesíti Felhasználót, valamint a felmerüléstől számított 14 napon belül a Felhasználórészére a teljes vételárat és a szállítási díjat visszatéríti.
13.8. Felhasználó kiszállítás esetén a megrendelt termékek vételárát a szállítási díjjal együtt az alábbi módokon fizetheti meg.
– Előre fizetés banki átutalással: Átutalás esetén azt jelen szerződési feltételek “Szolgáltató” című fejezetében megjelölt bankszámlájára kell teljesíteni. Átutalással történő fizetés esetén Felhasználónak a fizetendő összeget az utalási adatokat is tartalmazó, megrendelés elfogadásáról szóló visszaigazolás (e-mail) kézhez vételétől számított 3 munkanapon belül át kell utalnia Szolgáltató bankszámlájára. Az elektronikus küldeményeket – így a visszajelző e-mailt is – jelen szerződés Felei a küldés napján kézbesítettnek tekintik.
- Előre fizetés bankkártyával: Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.”
– Utánvétel házhozszállítás esetén: A fizetendő összeget a kézbesítéskor Fuvarozónak kell megfizetni készpénzben.
14.Hibás teljesítés, szavatosság, jótállás, elállási/felmondási jog
14.1. Hibás teljesítés
14.1.1. Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás vagy a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek.
14.1.2. Nem teljesít hibásan Szolgáltató, ha a Felhasználó a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.
14.1.3. Fogyasztónak minősülő Felhasználó vásárlása esetén vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hat hónapon belül felismert hiba esetén a bizonyítás terhe a Szolgáltatót terheli.
14.2. Kellékszavatosság
14.2.1. Felhasználó a Szolgáltató hibás teljesítése esetén Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
14.2.2. Felhasználó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Felhasználó által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képestaránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére Felhasználó is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy a szerződéstől is elállhat.
14.2.3. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Felhasználó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
14.2.4. Fogyasztónak minősülő Felhasználó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul közölni. Ugyanakkor Szolgáltató felhívja Felhasználó figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év.
14.2.5. Fogyasztónak minősülő Felhasználó vásárlása esetén a teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Felhasználó igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Felhasználó köteles bizonyítani, hogy a Felhasználó által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
14.3. Termékszavatosság
14.3.1. Ingó dolog (termék) hibája esetén a fogyasztónak minősülő Felhasználó –választása szerint – a fentebb írt kellékszavatossági jogát, vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
14.3.2. Termékszavatossági igényként Felhasználó kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
14.3.3. A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
14.3.4. Termékszavatossági igényét Felhasználó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
14.3.5. Felhasználó termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igényérvényesítése esetén Felhasználónak kell bizonyítania.
14.3.6. A gyártó illetve a Szolgáltató kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető, vagy- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.A gyártónak illetve a Szolgáltatónak a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
14.3.7. Felhasználó ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
14.4. Jótállás
14.4.1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozószavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) alapján a fogyasztónak minősülő Felhasználó felé történő hibás teljesítés esetén a Szolgáltató bizonyos termékek értékesítése kapcsán jótállásra köteles.
14.4.2. A 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó új tartós fogyasztási cikkek esetében a Szolgáltató köteles a jótállási jegyet mellékelni. A jótállás időtartama a
- 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1 év,
- 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 év,
- 250 000 forint eladási ár felett 3 év.
A jótállási határidő a termék Felhasználó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a Felhasználó a terméket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a termék átadásának napja. A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Felhasználó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Amennyiben a megvásárolt termék a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó új tartós fogyasztási cikk, és a törvény által előírt kötelező jótállás időtartama alatt a vásárolt termék meghibásodik, a Felhasználó ugyanazokat az igényeket érvényesítheti a Szolgáltatóval szemben, amelyeket a kellékszavatosság esetében. Így lehetősége van – a fentebb "Kellékszavatosság" alcím alatt írt sorrend szerint – kijavítást, kicserélést vagy árleszállítást kérni, illetve elállni a szerződéstől.
14.4.3. Amennyiben egy megvásárolt termékre van jótállás, akkor a szavatossági jogok és a jótállásból eredő jogosultságok párhuzamosan érvényesíthetők. A Felhasználó a kijavítás iránti igényét választása szerint a Szolgáltató székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a Szolgáltató által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A jótállási igény jótállási jegy bemutatásával érvényesíthető, nem feltétel a felbontott csomagolás visszaszolgáltatása. Amennyiben Szolgáltató elmulasztja a jótállási jegyet átadni Felhasználónak, Felhasználó a vásárlásról szóló bizonylat (számla vagy nyugta) bemutatásával gyakorolhatja jogait.
14.4.4. Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
14.4.5. Kifejezett írásbeli kötelezettségvállalás hiányában Szolgáltató nem garantálja,hogy az áru bármely, a Felhasználó által elérni kívánt speciális célra alkalmas. Szolgáltatónak jogában áll a vásárolt termékkel kapcsolatos jelzett hibát felülvizsgálni szakszervizzel. Abban az esetben, ha a hiba a nem rendeltetésszerű használatra vezethető vissza, a javítási költség a Felhasználót terheli. Nem terjed ki Szolgáltató jótállási kötelezettsége azokra az esetekre, ha a terméket arra illetéktelenek szétszerelték, burkolatát megbontották vagy felnyitották, szerkezeti felépítését megváltoztatták, továbbá azon meghibásodásokra, amelyek:- helytelen beszerelésből,- a nem rendeltetésszerű használatból,- a helytelen üzembe helyezésből,- az előírt karbantartás elmulasztásából, – rongálásból keletkeztek.
14.4.6. Amennyiben a webhelyen megrendelt termék a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó új tartós fogyasztási cikk, abban az esetben Szolgáltató a termék mellé jótállási jegyet mellékel vagy elektronikus aláírással ellátott elektronikus jótállási jegyet küld a Felhasználónak, illetve letöltés útján biztosítja annak hozzáférhetőségét. A Szolgáltató a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembehelyezését követő napon köteles. A Felhasználó részére letöltés útján történő hozzáférhetőség biztosítása esetén a Szolgáltató gondoskodik arról, hogy az a jótállási idő végéig, változatlan formában elérhető és letölthető maradjon. A tartós fogyasztási cikkek felsorolását a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet melléklete tartalmazza. Az ezeken kívül eső termékek esetében nem áll fenn a jogszabály szerinti kötelező jótállási kötelezettség.
Amennyiben az első alkalommal történő javítás során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy termék nem javítható, a Felhasználó eltérő rendelkezése hiányában a Szolgáltató köteles a terméket nyolc napon belül kicserélni. Amennyiben erre nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles a Felhasználó által bemutatott, a termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton feltüntetett vételárat nyolc napon belül a Felhasználó részére visszatéríteni.
Amennyiben a jótállási időn belül három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik a termék és a Felhasználó nem igényli a vételár arányos leszállítását, illetve a terméket nem kívánja Szolgáltató költségére kijavítani vagy kijavíttatni, a Szolgáltató 8 napon belül köteles a terméket kicserélni vagy – ha a kicserélésre nincs lehetőség – a vételárat a Felhasználónak megtéríteni.
Ha a jótállási igény bejelentését követő 30. napig nem kerül sor a kijavításra, akkor ettől az időponttól számított 8 napon belül Szolgáltató köteles a terméket kicserélni, vagy – ha a kicserélésre nincs lehetőség – a vételárat a Felhasználónak megtéríteni.
14.4.7. Felhasználó ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Felhasználót a jótállásból fakadó jogok a kellékszavatossági és a termékszavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
14.5. Elállási/felmondási jog
14.5.1. Fogyasztónak minősülő Felhasználó 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésesetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Felhasználó jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.
14.5.2. Az elállási/felmondási határidő a) termék adásvételére irányuló szerződés esetében: attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Felhasználó vagy a Felhasználó által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi;b) több termék szolgáltatásakor: attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Felhasználó vagy a Felhasználó által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi; c) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor: amelyen Felhasználó vagy a Felhasználó által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi;d) valamint a), b), és c) pontok esetében Felhasználó a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
14.5.3. Ha Felhasználó elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni Szolgáltató elérhetőségeinek egyikére. Az elállási/felmondási nyilatkozat bármilyen módon megtehető, akár szóban akár írásban. Felhasználó az elállási/felmondási jog gyakorlásához felhasználhatja a következő linken letölthető nyilatkozatmintát is: https://flabo.hu/shop_ordered/24187/pic/Nyilatkozat.docx
Illetve annak tartalmát innen kimásolhatja:–
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett: Bolvári József e.v. Postacím: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6. E-mail: info@flafo.hu
Alulírott ………………………………………………………………… kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatásnyújtására irányuló szerződés tekintetében: Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó neve:
A fogyasztó címe:
A fogyasztó aláírása (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):
Kelt:–
Felhasználó határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi írásbeli elállási/felmondási nyilatkozatát, vagy a határidő utolsó napján szóban bejelenti azt. Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállási/felmondási jogát az itt írtaknak megfelelő módon és határidőben gyakorolta.
14.5.4. Az elállási jog gyakorlását nem zárja ki a felbontott csomagolás és a termékjellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használat.
14.5.5. A termék visszaküldésének megszervezése és a visszaküldés költsége a Felhasználót terheli. Az áru visszajuttatása történhet személyesen is, az ügyfélszolgálattal történő előzetes időpont egyeztetés után.
14.5.6. Az elállás elfogadása és az áru visszavétele után az elszámolás megtörténik, legfeljebb az elállás elfogadásától számított 14 napon belül. Elállás esetén Szolgáltató az elállással érintett termék vételárát és a kiszállítás költségét is köteles visszatéríteni a Felhasználó részére.
14.5.7. Felhasználó nem gyakorolhatja elállási jogát:
– az olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a Felhasználó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a Felhasználó személyére szabtak,
– a Felhasználó által már felbontott olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza, (Webáruházunkban forgalmazott parfümök ezen termékcsoportba tartoznak a Bács-Kiskun Megyei Fogyasztóvédelmi Főosztály BK-05/FGYV00213-2/2019-es számú tájékoztatása alapján.)
– továbbá lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftverpéldányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően Felhasználó a csomagolást felbontotta.
14.6. Az elállás/felmondás joghatásai
14.6.1. Ha Felhasználó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Felhasználóelállási nyilatkozatának beérkezésétől számított 14 napon belül Szolgáltató visszatéríti a Felhasználó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a termék Felhasználóhoz történő fuvarozásának költségét is (kivéve azokat a többletköltségeket,amelyek amiatt merültek fel, hogy Felhasználó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során Szolgáltató az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz, kivéve, ha Felhasználó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten hozzájárulását adja, és e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Felhasználót semmilyen többletköltség nem terheli. Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a visszatérítést Szolgáltató mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta a terméket,vagy Felhasználó nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.
14.6.2. Felhasználó köteles Szolgáltató számára a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának beérkezésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Felhasználó viseli.
14.6.3. Felhasználó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.
15. Felelősség kizárása
15.1. Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a webhely rosszhiszemű felhasználásából vagy az internetszolgáltató elérhetetlenné válásából erednek. Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, például elektromos vagy számítógépes hálózati kimaradásért. Tekintettel arra, hogy az Internet nyílt, biztonságosnak nem tekinthető hálózat, az elektronikus formában továbbított üzenetek, megrendelések megsemmisülése, késedelmes megérkezése, egyéb hibája miatt beálló károk tekintetében Szolgáltató minden kártérítési felelősséget kizár. Szolgáltató kizárólag súlyos gondatlansága, szándékossága vagy a lényeges szerződéses kötelezettségei megszegésének következtében előállott károkért felel.
15.2. Szolgáltatót jogszabály alapján szerződéskötési kötelezettség nem terheli. Szabadon dönt a Felhasználó regisztrációjának, megrendelésének elfogadásáról vagy visszautasításáról. Szolgáltató az ebből fakadó károkért való felelősségét kizárja.
15.3. Szolgáltató nem vonható felelősségre a 16. pontban írt magatartásokból,szabályszegésekből adódó következmények miatt, valamint a Felhasználó magatartása, a Felhasználó által a regisztráció során elfogadott szerződési feltételek, szabályzatok,nyilatkozatok és az azokban hivatkozott tájékoztatókban megfogalmazott szabályok megszegése miatt bekövetkező eseményekkel, hátrányokkal kapcsolatban.
15.4. A webhelyen megjelenített termékek és szolgáltatások képei eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben illusztrációként szerepelnek. Szolgáltató nem vállal felelősséget az technikai ismertetők rajta kívül álló okok miatt, illetve a beszállító miatt szükségessé váló előzetes bejelentés nélküli esetleges változtatásából adódó eltérésekért.
15.5. Szolgáltató a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért, az ezekből adódó károkért való felelősségét kizárja.
15.6. A webhelyen található külső hivatkozások (https://www.flabo.hu/ internetcímtől eltérő címtartományra mutató link)követésével letöltött tartalom nem áll Szolgáltató befolyása alatt. Amennyiben azt az arra jogosult kéri, a linket Szolgáltató törli vagy módosítja. Az ilyen link használatával megjelenített vagy letöltött tartalmakkal kapcsolatban Szolgáltatót semmilyen felelősségnem terheli.
16. Kizárás a regisztrált felhasználók közül
16.1. A szerződési feltételek megsértése esetén Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a feltételeket sértő Felhasználót előzetes értesítés nélkül kizárja a regisztrált Felhasználók közül (regisztráció törlése). Kizárásra kerülnek azok a személyek, akik meg nem engedett eszközt használnak (pl. hacker programot, vírust, trójai szoftvert stb.) vagy más manipuláció útján szereznek jogosulatlan előnyt, vagy bármi módon megzavarják a Szolgáltató által működtetett informatikai rendszer működését.
16.2. Különösen kizárhatja Szolgáltató azt a Felhasználót, aki valótlan adatok közlésével vagy más módon félrevezeti a többi felhasználót Szolgáltató termékeivel, szolgáltatásával vagy jellemzőivel kapcsolatban.
16.3. A regisztráció illetve a megrendelés során valótlan adatokat közlő Felhasználót Szolgáltató szintén kizárhatja. Amennyiben a teljesítés során ez felmerül, Szolgáltató megkísérli felvenni a kapcsolatot az érintett Felhasználóval, a teljesítést akadályozó valótlanul rögzített adatok (pl. kézbesítési cím) helyesbítése, a helyzet tisztázása érdekében. Eredménytelen kapcsolatfelvétel esetén, illetve ha megállapítható, hogy a valótlan adatok rögzítése szándékos volt, Szolgáltató jogosult a regisztráció törlésére és a szerződést megelőző állapot visszaállítására.
16.4. Amennyiben a fenti magatartások kárt okoznak, Szolgáltató az adott kárt okozó magatartást tanúsító személytől követelheti a keletkezett kár megtérítését.
16.5. Amennyiben a fenti okok miatt termék megrendelését és a termék megvásárlására vonatkozó szerződés Felhasználó általi teljesítését (vételár kifizetését) követően kerül sora megrendelő Felhasználó regisztrációjának törlésére, viszont olyan ok miatt, ami a már megrendelt termék értékesítésének és kézbesítésének nem akadálya, akkor a termékértékesítésére vonatkozó szerződést Szolgáltató belátása szerint teljesítheti. Amennyiben Szolgáltató a szerződés nem teljesítése mellett dönt, ebben az esetben elállhat a szerződéstől és a termékértékesítésre vonatkozó ügyletek tekintetében a szerződés előtti állapotot visszaállíthatja. A bármilyen mértékben már teljesített ügyletek tekintetében a Felek kötelesek egymással – a fogyasztóvédelmi szabályok figyelembe vétele mellett – elszámolni.
17. A webhely üzemeltetésének befejezése
17.1. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a webhely üzemeltetését bármikor előzetes bejelentés és indoklás nélkül felfüggessze, vagy annak véget vessen. Szolgáltató különösen abban az esetben él ezzel a lehetőséggel, ha technikai okból (pl.vírus a számítógépes rendszerben, beavatkozás vagy hiba a hardverben vagy szoftverben)vagy jogi okból a felhasználás további zavartalan folytatása nem biztosítható.Amennyiben ezt valamely Felhasználó magatartása idézte elő, Szolgáltató az adott személytől követelheti a keletkezett kár megtérítését.
17.2. A webhely üzemeltetésének befejezése esetén a Felhasználó által már érvényesen megrendelt és Szolgáltató által elfogadott és visszaigazolt, valamint a vételár megfizetéssel teljesített termék megvásárlására vonatkozó szerződéseket Szolgáltató teljesíti, amennyiben annak technikai akadálya nem merül fel a webhely üzemeltetésének bejezése következtében. Akadály esetén Szolgáltató a szerződéskötés előtti állapotot visszaállítja Felhasználó befizetésének visszatérítésével.
18. Adatkezelés, adatvédelem
18.1. Lásd az “Adatkezelési tájékoztató” és a “Tájékoztató “sütik” alkalmazásáról” című dokumentumokat, melyekben írtak részét képezik jelen szerződési feltételeknek.
19. Szerződési feltételek módosítása
19.1. Szolgáltató fenntartja magának a jogot arra, hogy a szerződési feltételeket bármikor előzetes bejelentés és külön értesítés nélkül egyoldalúan módosítsa, amennyiben ez jogi vagy objektív okokból szükséges.
19.2. Bármely módosítás akkortól hatályos, amikor a módosítás szövege on-line hozzáférhetővé válik a webhelyen.
19.3. A módosítás előtt regisztráló Felhasználók módosításig végrehajtott tevékenységére, valamint a módosításig teljesített termékértékesítésekre,szolgáltatásokra a módosításnak visszaható hatálya nincs.
19.4. A módosításkor folyamatban lévő termékértékesítéseket, szolgáltatásokat azok megrendelésekor érvényes szerződési feltételek szerint kell teljesíteni.
19.5. A módosítást követően regisztráló Felhasználókra és az azután leadott megrendelésekre és igénybevett szolgáltatásokra a módosítás hatálya teljes egészében kiterjed.
19.6. A megrendelésekre minden esetben az azok elküldésekor érvényes feltételeket kell alkalmazni, beleértve a webhelyen elérhető összes szabályzat, leírás és tájékoztatótartalmát, melyek jelen általános szerződési és felhasználói feltételek részét képezik.
19.7. A webhely – megrendeléseken kívüli – felhasználását illetően mindenkor a webhelyen közzétett és aktuálisan olvasható szerződési feltételek és egyéb szabályzatok,tájékoztatók alkalmazandók, a Felhasználó regisztrációjának időpontjától függetlenül.
20. Irányadó jog, jogviták
20.1. Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződési feltételekből eredő jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és tisztességkövetelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve járnak el.
20.2. A szerződő felek kölcsönösen együttműködnek annak érdekében, hogy az esetleges vitás kérdéseket peren kívül, tárgyalásos úton a legrövidebb idő alatt és a legkevesebb költséggel rendezzék. Amennyiben ez nem vezet eredményre, szerződő felek a magyarországi Bajai Járásbíróság , illetve a Kecskeméti Törvényszék illetékességét kötik ki a jogvita bírósági úton történő rendezésére.
21. Panasz, Szolgáltató feletti felügyelet
21.1. Panasz
21.1.1. Felhasználó a Szolgáltató szolgáltatására vagy a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történőforgalmazásával, értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, vagy mulasztására, az áru minőségére vonatkozó panaszával levélben, telefonon és elektronikus levélben fordulhat Szolgáltatóhoz az alábbi elérhetőségeken:
Bolvári József e.v.
Székhely: Magyarország 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Postacím: Magyarország 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Telefonszám: +36 30 792 6142
E-mail cím: info@flabo.hu
Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, szükség szerint azonnal orvosolja. Amennyiben ez nem lehetséges, illetve a Felhasználó egyet nem értése esetén, valamint az írásban benyújtott panaszt Szolgáltató legkésőbb harminc napon belül írásban megválaszolja.
21.1.2. Felhasználó (fogyasztó) a termék minőségével, biztonságosságával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatban a megyei (fővárosi)kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület díjmentes eljárását is kérheti. Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Az eljárásra a fogyasztó – magyarországi – lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A békéltető testületek elérhetőségei megtalálhatóak a http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek oldalon. A fogyasztó magyarországi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testületilletékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye állapítja meg. Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület:
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefon: +36 76 501 525, +36 70 702 8403
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Webhely: http://www.bacsbekeltetes.hu
A fogyasztó erre irányuló kérelmében a fentiektől eltérő, másik békéltető testületet jelölhet meg. Magyarországon a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhezkapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban. A BudapestiKereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei megtalálhatók a http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek&pid=1&mid=1 oldalon. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működőfüggetlen testület. Hatáskörébe tartozik a fent megjelölt témájú fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokról és kötelezettségekről.
21.1.3. Ha Felhasználó (fogyasztó) az Európai Unióban él, az interneten vásárolt termékre, szolgáltatásra vonatkozó panaszával kapcsolatban igénybe veheti az Európai Bizottság alábbi online vitarendezési eszközét. Az Európai Bizottság online vitarendezési platformja Webhely: https://webgate.ec.europa.eu/odr Ezt az internetalapú platformot az EU azoknak a fogyasztóknak hozta létre, akik panasszal kívánnak élni az általuk online vásárolt termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, és fel szeretnének kérni egy semleges harmadik felet (vitarendezési testületet) a panasz kezelésére. Az online vitarendezési platformról és használatáról, a vitarendezés módjáról további információkat a fenti link használatával elérhető webhelyen talál.
21.1.4. Felhasználó az áru minőségére vonatkozó panaszával, Szolgáltató (tagjának,alkalmazottjának) vagy az érdekében vagy javára eljáró személynek a magatartására,tevékenységére vagy mulasztására, a szolgáltatás minőségére, felelősségi szabályok alkalmazására vonatkozó panaszával a magyarországi lakóhelye szerint illetékes megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz, mint fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat. A területileg illetékes járási hivatalok elérhetőségei megtalálhatók a http://jarasinfo.gov.hu oldalon.Felhasználó panaszával fordulhat a Szolgáltató székhelye szerinti fogyasztóvédelmi hatósághoz is:
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala, Közlekedési ésFogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Postacím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Telefon: +36 76 795 710Fax: +36 76 795 721
E-mail: fogyasztovedelem@bacs.gov.hu
Webhely: http://bkmkh.hu/kecskemeti_jarasi_hivatal/_kozlekedesi_es_fogyasztovedelmi_foosztaly/
21.2. Felügyelet
21.2.1. A kereskedelmi hatóság megnevezése:
Nemesnádudvar Község Önkormányzatának Jegyzője
Cím: 6345 Nemesnádudvar, Dózsa tér 1.
Telefon: +36 79 478 211
Webhely: http://nemesnadudvar.hu/index.php/oenkormanyzat/elerhetosegek-2
21.2.2. Adatkezeléssel kapcsolatos felügyelet Felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.évi CXII. törvény alapján bíróság előtt gyakorolhatja, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: +36 1 391 1400Fax: +36 1 391 1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Webhely: http://www.naih.hu/
A bírósági út választása esetén a per – az érintett Felhasználó választása szerint – a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható,mivel a per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik.
2023. 01. 01.
Bolvári József e.v.
Felhasználó a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos panaszait az alábbi elérhetőségeken tudja bejelenteni:
Levelezési cím: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Telefonszám: +36 30 792 6142
Email cím: info@flabo.hu
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
Központi telefonszám: +36 1 459 4800
Faxszám: +36 1 210 467
A területileg illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetőségei:
Területi Főfelügyelőség neve: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi FelügyelőségTerületi Főfelügyelőség
Székhelyének postai címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34.
Területi Főfelügyelőség telefonszáma: +36 76 481 405,
Telefax: +36 76 481 416
Területi Főfelügyelőség e-mail címe: fogyved_daf_kecskemet@nfh.hu
Az illetékes Területi Főfelügyelőség elérhetőségének adatait alábbi linkről tudják bemásolni:
http://fogyasztovedelem.kormany.hu/teruleti
A szolgáltató székhelye szerinti békéltető testület elérhetőségei:
Békéltető testület neve: Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Békéltető testület székhelyének postai címe:6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Békéltető testület telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500
Békéltető testület e-mail címe: bkmkik@mail.datanet.hu.
Az illetékes békéltető testület adatait alábbi linkről tudják bemásolni:
http://www.ofe.hu/index.html
1. Szolgáltató
Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet Bolvári József e.v. (nyilvántartási száma: 53243966, adószáma: 69479522-1-23, székhelye, telephelye és a tevékenység végzésének helye: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.) továbbiakban Szolgáltató üzemelteti.
Jelen webhely: https://www.flabo.hu/ internetcímen elérhető webhely.
2. Hibás teljesítés
A vállalkozás hibásan teljesít, ha a szolgáltatás vagy a termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek.Nem teljesít hibásan a vállalkozás, ha Ön a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.Vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül az Ön által felismert hiba mára teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hibajellegével összeegyeztethetetlen. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hat hónapon belül felismert hiba esetén a bizonyítás terhe a vállalkozást terheli.
3. Kellékszavatosság
Ön a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igényteljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képestaránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot. Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hibafelfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét,hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
4. Termékszavatosság
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – 3. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplőtulajdonságokkal.Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania. A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól,ha bizonyítani tudja, hogy:– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
5. Jótállás
Hibás teljesítés esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az egyestartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm.rendelet, a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet (a továbbiakban: NGM rendelet) alapján a Szolgáltatójótállásra köteles, az általa értékesített 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alátartozó tartós fogyasztási cikkek tekintetében. A tartós fogyasztási cikkek felsorolását a151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet melléklete tartalmazza (a rendelet mindenkor hatályos szövegét eléri a következő linken:http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0300151.kor).
Az ezeken kívül esőtermékek esetében nem áll fenn a jótállási kötelezettség.A 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó új tartós fogyasztási cikkek esetében Szolgáltató köteles a jótállási jegyet mellékelni. A jótállás időtartama egy év.Amennyiben a megvásárolt termék a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alátartozó új tartós fogyasztási cikk, és az egy éves kötelező jótállás időtartama alatt a vásárolt termék meghibásodik, a Ön ugyanazokat az igényeket érvényesítheti Szolgáltatóval szemben, amelyeket a kellékszavatosság esetében. Így Önnek lehetősége van – a 3. pontban meghatározott sorrend szerint – kijavítást, kicserélést vagy árleszállítást kérni. Amennyiben a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta,e kötelezettségének a törvényben foglaltak szerinti feltételekkel nem tud eleget tenni,vagy ha a Önnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, Ön jogosult elállni a szerződéstől. Amennyiben egy megvásárolt termékre van jótállás, akkor a szavatossági jogok és a jótállásból eredő jogosultságok párhuzamosan érvényesíthetők. Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja,hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadójogok a 3. és 4. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.
6. Elállási/felmondási jog
Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni a szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött,Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést. Az elállási/felmondási határidő:a) termék adásvételére irányuló szerződés esetében: attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi; b) több termék szolgáltatásakor: attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó terméket átveszi; c) több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor: amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi;d) valamint az a), b), és c) pontok esetében Felhasználó a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.Ön elállási/felmondási nyilatkozatát bármilyen módon bejelentheti, akár szóban akár írásban. Ha Ön elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékáttartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni vagy bejelenteni az alábbi elérhetőségek egyikére:
Bolvári József e.v.
Székhely: Magyarország 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Postacím: Magyarország 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Telefonszám: +36 30 792 6142
E-mail cím: info@flabo.hu
Ebből a célból felhasználhatja az alábbi elállási/felmondási nyilatkozatmintát is illetve annak tartalmát innen kimásolhatja: https://flabo.hu/shop_ordered/24187/pic/Nyilatkozat.docx
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett: Bolvári József e.v. Postacím: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6. E-mail: info@flabo.hu
Alulírott ………………………………………………………………… kijelentem, hogy gyakorlom elállási/felmondási jogomat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatásnyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó neve:
A fogyasztó címe:
A fogyasztó aláírása (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):
Kelt: –-
Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi írásbeli elállási/felmondási nyilatkozatát, vagy a határidő utolsó napján szóban bejelenti azt. Önt terheli annak bizonyítása, hogy az elállási/felmondási jogát az itt írtaknak megfelelő módon és határidőben gyakorolta. Az elállási jog gyakorlását nem zárja ki a felbontott csomagolás és a termék jellegének,tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használat.
Az elállás/felmondás joghatásai
Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön általteljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált,legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítéssorán az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidőbe tartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termékvisszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért,ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.A termék visszaküldésének megszervezése és a visszaküldés költsége Önt terheli.Az árut visszajuttathatja személyesen is, az ügyfélszolgálattal történő előzetes időpont egyeztetés után.Az elállás elfogadása és az áru visszavétele után az elszámolás megtörténik, legfeljebb az elállási nyilatkozat beérkezésétől számított 14 napon belül. Elállás esetén az elállással érintett termék vételárát és a kiszállítás költségét is visszatérítjük Önnek.
Az elállási/felmondási jog alóli kivételek:
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) alapján a fogyasztó nem gyakorolhatja elállási jogát:
a) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet az Ön utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen az Ön személyére szabtak;
b) az Ön által már felbontott olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza (felbontás előtt gyakorolható az elállási jog); Webárzházunkban forgalmazott parfümök ezen termékcsoportba tartoznak a Bács-Kiskun Megyei Fogyasztóvédelmi Főosztály BK-05/FGYV/00213-2/2019-es számú tájékoztatása alapján.
c) továbbá lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftverpéldányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően Ön a csomagolást felbontotta (felbontás előtt gyakorolható az elállási jog).
7. Panasztételi lehetőségek, vitarendezési fórumok
Az alábbiakban az általános szerződési feltételek vonatkozó rendelkezéseinek idézésével tájékoztatjuk a panasztételi és vitarendezési lehetőségekről.
7.1. Felhasználó a Szolgáltató szolgáltatására, tagjának, alkalmazottjának vagy a Szolgáltató érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fogyasztók részére történőforgalmazásával, értékesítésével közvetlen kapcsolatban álló magatartására,tevékenységére vagy mulasztására, az áru minőségére vonatkozó panaszával levélben,telefonon és elektronikus levélben fordulhat Szolgáltatóhoz az alábbi elérhetőségeken:
Bolvári József e.v.
Székhely: Magyarország 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Postacím: Magyarország 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.
Telefonszám: +36 30 792 6142
E-mail cím: info@flabo.hu
Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, szükség szerint azonnal orvosolja. Amennyiben ez nem lehetséges, illetve a Felhasználó egyet nem értése esetén, valamint az írásban benyújtott panaszt Szolgáltató legkésőbb harminc napon belül írásban megválaszolja.
7.2. Felhasználó (fogyasztó) a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatban a megyei (fővárosi)kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testület díjmentes eljárását is kérheti. Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. eljárásra a fogyasztó – magyarországi – lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A békéltető testületek elérhetőségei megtalálhatóak a http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek oldalon. A fogyasztó magyarországi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testületilletékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye állapítja meg. Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület:
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefon: +36 76 501 525, +36 70 702 8403
Fax: +36 76 501 538
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Webhely: http://www.bacsbekeltetes.hu
A fogyasztó erre irányuló kérelmében a fentiektől eltérő, másik békéltető testületet jelölhet meg. Magyarországon a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület elérhetőségei megtalálhatók a http://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek&pid=1&mid=1 oldalon. A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működőfüggetlen testület. Hatáskörébe tartozik a fent megjelölt témájú fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése,ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.A békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokról és kötelezettségekről.
7.3. Ha Felhasználó (fogyasztó) az Európai Unióban él, az interneten vásárolt termékre,szolgáltatásra vonatkozó panaszával kapcsolatban igénybe veheti az Európai Bizottság alábbi online vitarendezési eszközét.Az Európai Bizottság online vitarendezési platformja Webhely: https://webgate.ec.europa.eu/odr Ezt az internetalapú platformot az EU azoknak a fogyasztóknak hozta létre, akik panasszal kívánnak élni az általuk online vásárolt termékekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban, és fel szeretnének kérni egy semleges harmadik felet (vitarendezési testületet) a panasz kezelésére. Az online vitarendezési platformról és használatáról, a vitarendezés módjáról további információkat a fenti link használatával elérhető webhelyen talál.
7.4. Felhasználó az áru minőségére vonatkozó panaszával, Szolgáltató (tagjának,alkalmazottjának) vagy az érdekében vagy javára eljáró személynek a magatartására,tevékenységére vagy mulasztására, a szolgáltatás minőségére, felelősségi szabályok alkalmazására vonatkozó panaszával a magyarországi lakóhelye szerint illetékes megyeszékhely szerinti járási hivatalhoz, mint fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat. A területileg illetékes járási hivatalok elérhetőségei megtalálhatók a http://jarasinfo.gov.hu oldalon. Felhasználó panaszával fordulhat a Szolgáltató székhelye szerinti fogyasztóvédelmi hatósághoz is:
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala, Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Postacím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Telefon: +36 76 795 710
Fax: +36 76 795 721
E-mail: fogyasztovedelem@bacs.gov.hu
Webhely: http://bkmkh.hu/kecskemeti_jarasi_hivatal/_kozlekedesi_es_fogyasztovedelmi_foosztaly/
7.5. Adatkezeléssel kapcsolatos felügyelet Felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.törvény és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.évi CXII. törvény alapján bíróság előtt gyakorolhatja, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: +36 1 391 1400
Fax: +36 1 391 1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Webhely: http://www.naih.hu/
A bírósági út választása esetén a per – az érintett Felhasználó választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható,mivel a per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik.
2023. 01. 01.
Bolvári József e.v.
1.Adatkezelő és jelen webhely azonosítása
Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet Bolvári József e.v. (nyilvántartási száma: 53243966, adószáma: 69479522-1-23, székhelye, telephelye és a tevékenység végzésének helye: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.) továbbiakban Adatkezelő üzemelteti.
Jelen webhely: https://www.flabo.hu/ internetcímen elérhető webhely.
2. A magyar jog kikötése, jelen tájékoztató hatálya
2.1. A fent meghatározott internetcímen elérhető webhelyet (a továbbiakban: webhely) üzemeltető fent meghatározott Adatkezelő (a továbbiakban: Adatkezelő) szolgáltatása Magyarországra irányul, és azt Magyarországról nyújtja. Ennek értelmében a szolgáltatásnyújtására, valamint a Felhasználókra a szolgáltatás igénybevétele során (az adatkezelésre vonatkozóan is) a magyar jog az irányadó.
2.2. Jelen tájékoztató hatálya a webhely felületének használatára, ott elérhetővé tett elektronikus szolgáltatások igénybevétele során végrehajtott adatkezelésre vonatkozik.
2.3. Jelen tájékoztató értelmében Felhasználó: a webhelyet böngésző természetes személyek függetlenül attól, hogy a webhely mely szolgáltatását veszik igénybe, illetve azok a természetes személyek, akik csak böngészik a webhelyet, és egy szolgáltatást sem vesznek igénybe.
3. Az adatkezelés jogalapja
3.1. Az Adatkezelő által végzett adatkezelés jogalapja egyes adatkezeléseket illetően aGDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerint a Felhasználó hozzájárulása, a megrendeléssel kapcsolatos adatkezeléseket illetően a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének b)pontja, miszerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó az egyik fél.
3.2. A hozzájárulás alapján végzett adatkezelések esetében Felhasználó a hozzájárulását a vonatkozó helyeken elhelyezett adatkezelési nyilatkozat előtti jelölőnégyzet bejelölésével adja meg. Az adatkezelési tájékoztatót Felhasználó bármikor, a honlap minden oldalának alján megjelenő „Adatkezelési tájékoztató” feliratra kattintva, illetve az e pontban említett adatkezelési nyilatkozatban olvasható „Adatkezelési tájékoztató”szövegrésszel jelölt linkre kattintva elolvashatja, mellyel Adatkezelő biztosítja a Felhasználó egyértelmű és részletes előzetes tájékoztatását. Az adatkezelési nyilatkozat előtti jelölőnégyzet bejelölésével Felhasználó kijelenti, hogy elolvasta az adatkezelési tájékoztatót, és annak tartalma ismeretében hozzájárul az adatai jelen tájékoztatóban írtak szerinti kezeléséhez.
4. Adatkezelés az érintett további külön hozzájárulása nélkül, illetve a hozzájárulás visszavonását követően
4.1. Az érintett Felhasználó hozzájárulásával felvett adatokat az érintett Felhasználó további külön hozzájárulása nélkül, illetve a hozzájárulás visszavonását követően a GDPR 6. cikk (1) bekezdése alapján, az alábbiak szerint kezelheti Adatkezelő.
4.2. Ha a személyes adat felvételére az érintett Felhasználó hozzájárulásával került sor,az Adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában az érintett Felhasználó további külön hozzájárulása nélkül, valamint az érintett Felhasználó hozzájárulásának visszavonását követően is kezelheti az alábbi esetekben:- az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges;- az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges;- az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek.
4.3. A jogos érdekre való hivatkozással történő adatkezelés megkezdése előtt Adatkezelő minden esetben – kötelező jelleggel – elvégzi az úgynevezett érdekmérlegelési tesztet. Az érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során Adatkezelő azonosítja a jogos érdekét, valamint az érintett Felhasználó súlyozás ellenpontját képezőérdekét és a tervezett adatkezeléssel érintett alapjogát. Végül a súlyozás elvégzése alapján Adatkezelő megállapítja, hogy a jogos érdeke arányban áll-e a Felhasználóérdekével, és így kezelhető-e a személyes adat a GDPR. 6. cikk (1) bekezdés f) pontja alapján.
4.4. Az érdekmérlegelési teszt eredményéről Adatkezelő tájékoztatja az érintett Felhasználót oly módon, hogy a tájékoztatás alapján Felhasználó egyértelműen megtudja állapítani, mely jogos érdek alapján, és miért tekinthető arányos korlátozásnak az,hogy az Adatkezelő a beleegyezése nélkül kezelje személyes adatát.
4.5. Az érdekmérlegelési teszt elvégzése során Adatkezelő az Európai Unió Tanácsa Adatvédelmi Munkacsoportjának erre vonatkozóan irányadó megállapításokat tartalmazó 6/2014. számú Véleményében meghatározottak szerint jár el. A Vélemény a következő linken olvasható:
http://ec.europa.eu/justice/data-protection/article-29/documentation/opinion-recommendation/files/2014/wp217_hu.pdf#h2-2
5. Az adatkezelés további – Felhasználó hozzájárulásától független – lehetséges jogalapjai
5.1. Az adatkezelés jogalapja továbbá a vonatkozó esetekben a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján történő jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatkezelés. Adatkezelő egyes esetekben köteles lehet törvény vagy más jogszabály által előírt kötelező adatkezelést végezni. Ezen túl az esetleges hatósági megkereséseket Adatkezelő köteles teljesíteni, melyek szintén személyes adatok kezelésével,továbbításával járhatnak, ez Adatkezelőnek szintén jogszabály által előírt kötelezettsége.
5.2. A GDPR 6. cikk (1) bekezdés d) és f) pontja alapján tájékoztatjuk továbbá, hogy Adatkezelő a Felhasználó személyes adatait annak hozzájárulása nélkül kezelheti akkor is, ha az adatkezelés a Felhasználó vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges, illetve az adatkezelés az Adatkezelő vagy egyharmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges – kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett Felhasználó olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek. A fenti, jogos érdekre való hivatkozással történő adatkezelés megkezdése előtt Adatkezelő minden esetben – kötelező jelleggel – elvégzi az úgynevezett érdekmérlegelési tesztet a jelen tájékoztató 4.3. – 4.5. pontjaiban írtak szerint.
5.3. Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ekertv.) 13/A. §-a alapján Adatkezelő az alábbiakról tájékoztatja továbbá Felhasználót.Adatkezelő szolgáltatása az Ekertv. értelmében információs társadalommal összefüggő -elektronikus kereskedelmi – szolgáltatásnak minősül.Adatkezelő a szolgáltatásának nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti az igénybe vevő (Felhasználó) azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet.Adatkezelő a szolgáltatásának nyújtására irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti a szolgáltatását igénybe vevő Felhasználó természetes személyazonosító adatait, lakcímét, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára,időtartamára és helyére vonatkozó adatokat.Adatkezelő a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. Adatkezelő az egyéb feltételek azonossága esetén úgy választja meg és minden esetben oly módon üzemelteti a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig. (A technikailag szükséges adatkezelés további szabályait a “Tájékoztató “sütik” alkalmazásáról” című dokumentum és jelentájékoztató 6. számú fejezete határozza meg.)Adatkezelő a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely, a fentiekben meghatározottaktól eltérő célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalomeljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kezelhet.
6. Információtechnológiai szolgáltatás működésének biztosításához kapcsolódó adatkezelés
6.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: A webhelyet meglátogató minden Felhasználó, a webhelyen elérhető szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
6.2. Az adatkezelés jogalapja: A szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükséges adatkezelés tekintetében az Ektv. 13/A. §-a felhatalmazza az Adatkezelőt a webhely rendeltetésszerű működtetéséhez szükséges adatok kezelésére. Ennek értelmében az ilyen adatok kezelésének jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének f)pontja alapján Adatkezelő jogos érdeke. E jogalappal Adatkezelő kizárólag olyan adatokat kezel, amelyek a webhely felhasználóbarát működéséhez szükségesek, és ezen adatokat csak az ehhez szükséges ideig kezeli. Olyan technikai adatokról van szó, melyek a webhely oldalainak élvezhető megjelenítéséhez, funkcióinak rendeltetésszerű és a felhasználó számára kényelmes használatához szükségesek. Az adatokat harmadik félnek nem továbbítja Adatkezelő, valamint más célra nem kezeli. Adatfeldolgozóként az 15.fejezet “Informatikai adatfeldolgozás” fejezetében megjelölt szolgáltató(ka)t veszi igénybe Adatkezelő ezen adatok vonatkozásában. Minderre tekintettel ezen adatok kezelése nem jár kockázattal a Felhasználóra, ugyanakkor a fenti cél – a webhely rendeltetésszerű használata – az adatok kezelése nélkül nem valósítható meg. Adatkezelő jogos érdeke a webhely használhatóságának biztosítása, mivel szolgáltatását csak így tudja biztosítani,ami a működéséhez elengedhetetlen feltétel. Ezért a fenti adatokat az itt meghatározott cél elérése érdekében Adatkezelő a jogos érdeke alapján kezeli, mely jogos érdeke – mivel az adatkezelés nem jár kockázattal a Felhasználóra – arányosan korlátozza Felhasználó önrendelkezési jogát. A látogatáselemzés és marketing tevékenységeket lehetővé tevő adatkezelés tekintetében az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása. Felhasználó a webhely böngészésének megkezdésekor felugró tájékoztatóablakban elhelyezett jelölőnégyzetek bejelölésével járulhat hozzá a látogatáselemző és a marketing célokat szolgáló technikai adatgyűjtéshez.
6.3. Kezelt adatok körének meghatározása: Az információtechnológiai adatkezelés a webhely üzemeltetéséhez használt „sütik” működéséhez és a webtárhely szolgáltató általalkalmazott naplófájlok használatához szükséges adatok körét érinti.A felhasználóbarát böngészés lehetővé tétele érdekében kezelt adatok:- a webhely látogatása során meglátogatott weboldalak és azok megnyitási sorrendje- Felhasználó által használt eszköz IP címe.A webhely látogatottságának méréséhez kezelt adatok köre:- a webhely látogatása során meglátogatott weboldalak és azok megnyitási sorrendje- a webhely egyes weboldalainak megtekintési gyakorisága- mely másik webhelyről érkezett jelen webhelyre a Felhasználó (csak olyan webhelyesetén, melyen a jelen webhelyre mutató link van elhelyezve)- a webhelyet meglátogató Felhasználó földrajzi helyének meghatározása (az internet-szolgáltató adatai alapján, csak közelítő adatok a böngészéshez használt eszköz helyére vonatkozóan)- webhely böngészése kezdésének időpontja- a webhely elhagyásának (böngészése befejezésének) időpontja- a webhely böngészésének időtartama.A webhelyre történő belépési jogosultság ellenőrzése érdekében kezelt adatok:- felhasználói név és jelszó (Felhasználó döntése szerint kerülhet eltárolásra)- Felhasználó e-mail címe- Felhasználó által használt eszköz IP címe.
6.4. Az adatkezelés célja: A „sütik” és a naplófájlok használata a webhely felhasználóbarát és biztonságos üzemeltetéséhez szükségesek. Az ezekkel megvalósuló adatkezelés célja a webhely felhasználóbarát működésének biztosítása az érintett Felhasználó számára, valamint a Felhasználó személyéhez közvetlenül nem kapcsolható adatok gyűjtése a webhely használatáról. Ezen belül:- Felhasználó böngészéshez használt eszközének azonosítása, az azonosító adatok –böngészés idejéig történő – megjegyzése: az IP-cím alapján. Ez által válik gördülékenyebbé a böngészés, e nélkül ugyanis Felhasználónak minden egyes meglátogatott oldalon azonosítania kellene magát, vagy folyamatokat kellene ismételnie.
Az alábbi célokhoz szükséges adatok kerülnek rögzítésre, azok közvetlenül nem kapcsolhatók személyhez:
– A webhely látogatottságának mérése, a webhely egyes oldalainak megtekintési gyakoriságának mérése és a webhely egyes oldalainak böngészési időtartamának mérése azért, hogy a webhelyet a Felhasználók igényeinek maximálisan megfelelőre alakíthassa Adatkezelő.
– Felhasználó (böngészéshez használt eszköze) helyének meghatározása, Adatkezelő szolgáltatása utáni érdeklődés fokának területi feltérképezése.
– A webhely azonosítása, amelyről érkezett jelen webhelyre a Felhasználó annak érdekében, hogy Adatkezelő szolgáltatása iránt érdeklődő Felhasználók egyébérdeklődési körébe tartozó témákat megismerje, illetve a szolgáltatását népszerűsítő tevékenység eredményességét mérni tudja Adatkezelő.
Ezen adatok méréséhez Adatkezelő informatikai rendszere a Google Analytics (Google Inc.) eszközeit használja. A fenti adatokhoz a Google Inc. (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043,USA) is hozzáfér, a Google Analytics eszközeinek tulajdonosa és üzemeltetője. A Google Inc. a fenti adatokat az említett elemzések készítésén túl a böngésző felhasználó számára célzott reklámok eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Google Inc. az adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján a feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. A Google Inc. az e pontban írt adatokon kívül a jelen tájékoztatóban említett további adatokhoz nem fér hozzá.Szolgáltató a Google itt írt szolgáltatását felhasználja annak érdekében, hogy a Felhasználó böngészéshez használt eszközére a Szolgáltató webhelyének meglátogatásátkövetően saját szolgáltatására vonatkozó reklámokat juttasson el.
A felhasználókra a Google Adatvédelmi irányelvei is vonatkoznak. Adatkezelő közösségi oldalának meglátogatását és jelen webhelyének közösségi oldalon történő megosztását, kedvelését megkönnyítő sütiket (facebook-gomb, facebook-megosztás gomb, facebook-like gomb) a Facebook Inc. szolgáltatása biztosítja, így ezensütik által kezelt adatokhoz a Facebook Inc. (1601 Willow Road, Menlo Park, CA 94025,USA) is hozzáfér.
A Facebook Inc. ezen szolgáltatása révén tehát hozzáfér a fentebb írt, webhely látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt adatok köréhez. A Facebook Inc. a fenti adatokat az említett elemzések készítésén túl a böngészőfelhasználó számára célzott reklámok eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Facebook Inc. az adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján a feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. A Facebook Inc. az e pontban írt adatokon kívül a jelen tájékoztatóban említett további adatokhoz nem fér hozzá.Szolgáltató a Facebook itt írt szolgáltatását felhasználja annak érdekében, hogy a Felhasználó böngészéshez használt eszközére a Szolgáltató webhelyének meglátogatásátkövetően saját szolgáltatására vonatkozó reklámokat juttasson el.
Az alábbi célokhoz rendelt adatok Felhasználó személyéhez kapcsolható módon kerülnek rögzítésre:
– felhasználói név és jelszó esetleges eltárolása a könnyebb belépéshez (Felhasználódöntése szerint)
– Felhasználó belépési jogosultságának ellenőrzése (felhasználói név, e-mail cím, jelszó).
6.5. Az adatkezelés időtartama: Adatkezelő az adatok egy részét a böngészés idejéig kezeli, bizonyos adatokat – változó időtartamra, de legfeljebb 2 évre – eltárol.
A webhely felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a webhelyen meglátogatott oldalak sorrendje) a böngészési munkamenet idejéig (tehát a webhely böngészésének időtartamáig) kerülnek rögzítésre,annak befejeztével törlődnek. Az ilyen adatok kezelését Adatkezelő informatikai rendszere saját eszközeivel végzi, ahhoz harmadik személy nem fér hozzá, az informatikai adatfeldolgozás esetét kivéve (lásd lentebb az “Adatfeldolgozó igénybevétele” című fejezetben írtakat). A belépési jogosultság ellenőrzéséhez és a használati jogosultságok biztosításához szükséges adatok a böngészési munkamenet idejéig (tehát a webhely böngészésének időtartamáig) kerülnek rögzítésre, annak befejeztével törlődnek. Az ilyen adatok kezelését Adatkezelő informatikai rendszere saját eszközeivel végzi, ahhoz harmadik személy nem fér hozzá, az informatikai adatfeldolgozás esetét kivéve (lásd lentebb az”Adatfeldolgozó igénybevétele” című fejezetben írtakat).
A felhasználói név és jelszó Felhasználó döntése szerint tartósan eltárolásra kerülhet, ezt a Felhasználó eszközén rögzülő sütik tárolják el, és azok törléséről Felhasználó gondoskodhat böngészője beállításaiban, így szabályozva az adattárolás idejét. A látogatottság mérésének és a webhely használatára vonatkozó szokások feltérképezésének alapjául szolgáló adatokat Adatkezelő informatikai rendszere kezdettől fogva anonim módon rögzíti, azok nem kapcsolhatók egy személyhez sem. Ezen adatok méréséhez Adatkezelő informatikai rendszere a Google Analytics eszközeit használja. Ezen adatokat tárolja Adatkezelő tartósan, de legfeljebb 2 évig működő sütik segítségével, mely sütik a Felhasználó böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről Felhasználó bármikor gondoskodhat böngészője beállításaiban.
Adatkezelő közösségi oldalának meglátogatását és jelen webhelyének közösségi oldalon történő megosztását, kedvelését megkönnyítő sütiket (facebook-gomb, facebook-megosztás gomb, facebook-like gomb) szolgáltató Facebook Inc. által is hozzáférhető webhely látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt anonim adatok a Facebook Inc. eszközeivel tartósan kerülnek eltárolásra, de legfeljebb 2évig működő sütik segítségével, mely sütik a Felhasználó böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről Felhasználó bármikor gondoskodhat böngészője beállításaiban.
6.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listákon. A webhely felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a webhelyen meglátogatott oldalak sorrendje) nem kerülnek tárolásra. Az adatokat szolgáltató sütik helyileg a Felhasználó eszközén tárolódnak. A webtárhely szolgáltató által használt naplófájlok a tárhely szolgáltatószerverén tárolódnak el.
6.7. Az információtechnológiai adatkezelés folyamatáról és a Google Analytics és a Facebook Inc. eszközeinek alkalmazásával megvalósuló információ technológiai adatkezelésről Felhasználó bővebben tájékozódhat a honlap böngészésének megkezdésekor felugró figyelmeztető sávból elérhető, valamint a honlapon a “Tájékoztató”sütik” alkalmazásáról” feliratra kattintással elérhető tájékoztatóból, továbbá a Google Analytics https://www.google.com/intl/hu_ALL/analytics/support és a Facebook Inc. https://developers.facebook.com/products oldalán. Adatkezelő a Google Analytics és a Facebook Inc. által ajánlott funkciók közül csak a fentebb írtakat veszi igénybe.
7. Üzenet fogadásához és megválaszolásához kapcsolódó adatkezelés
7.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: A webhely „Elérhetőségek” menüpontjából elérhető üzenetküldő felületének használatával, vagy e-mail útján a webhelyen feltüntetett e-mail cím(ek) használatával Adatkezelőnek üzenetet küldő Felhasználók.
7.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása. A Felhasználó az üzenetküldő felületen kért adatainak önkéntes megadásával, az ott található adatkezelési nyilatkozat előtti jelölő négyzetbejelölésével és az üzenet önkéntes elküldésével, e-mail útján küldött üzenet esetében az e-mail önkéntes elküldésével járul hozzá a megadott adatai, illetve esetlegesen az üzenetében általa feltüntetett egyéb adatai kezeléséhez.
7.3. Kezelt adatok körének meghatározása: Az üzenetküldő felhasználók esetében az adatkezelés a fent hivatkozott üzenetküldő felületen feltüntetett, kitöltendő személyes adatok és elérhetőségek körét, valamint a Felhasználó által az üzenetben (ideértve az e-mail üzenetet is) esetlegesen közölt további adatait érinti.Az adatok köre:- vezetéknév- keresztnév- e-mail cím- telefonszám. A Felhasználó által az üzenetben (e-mail-ben) esetlegesen közölt további adatai tekintetében Adatkezelő csak az elküldött üzenet tartalma kapcsán szükségszerűen végez adatkezelést annak fogadásakor, azonban az ott esetlegesen közölt személyes adatok megadását Adatkezelő nem kéri Felhasználótól. Ilyen nem várt személyes adat közlésekor a nem várt személyes adatot Adatkezelő nem tárolja el, azt haladéktalanul törli az informatikai rendszeréből.
7.4. Az adatkezelés célja: Adatkezelővel történő üzenetváltás lehetővé tétele a Felhasználó számára. A webhelyet meglátogató Felhasználó fent megjelölt önként megadott személyes adatai, elérhetőségei kezelésének célja a webhely üzenetváltással kapcsolatos szolgáltatásai igénybe vételének lehetővé tétele az érintett Felhasználószámára. Az ezzel kapcsolatos szolgáltatások:- üzenetküldés az üzenetküldő felületen („Elérhetőségek” oldal),- e-mail útján küldött üzenet fogadása (a webhelyen feltüntetett e-mail cím(ek) használatával),- a fenti módokon Adatkezelőhöz érkező üzenetek megválaszolása, amit Adatkezelő 2 munkanapon belül teljesít,- Felhasználó komplexebb igényét tartalmazó üzenete esetén az igényének telefonon történő megválaszolása.
7.5. Az adatkezelés időtartama: Adatkezelő az adatokat a cél megvalósulásáig kezeli.Ennek megfelelően az üzenetet küldő Felhasználók esetében az adatkezelés időtartama az üzenet megválaszolásáig, illetve a Felhasználó igényének teljesítéséig tart. Adatkezelő az üzenet megválaszolását/igény teljesítését követően törli az e célból kezelt adatokat.Amennyiben az információcserére több, kapcsolódó témájú üzenetváltással kerül sor,abban az esetben az információcsere befejeztével, illetve az igény teljesítését követően törli Adatkezelő az adatokat.
7.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán, az információcsere időtartamának végéig.
8.A. Hírlevél küldéshez kapcsolódó adatkezelés
8.1. Az adatkezeléssel érintett: az a Felhasználó, aki a webhelyen a hírlevél feliratkozásra szolgáló mezők kitöltésével feliratkozik. Továbbá az a Felhasználó, aki az Adatkezelővel írásban vagy elektronikus úton történő szerződéskötéskor, vagy szerződéskötés nélkül írásban, papíron a hírlevél küldéséhez hozzájárul. Valamint a vásárlásával automatiusan hozzájárul a marketing célú üzenetek küldéséhez.
8.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR. 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja és a Grt. 6. § (1)és (2) bekezdései alapján a Felhasználó hozzájárulása. Az önkéntes hozzájárulást Felhasználó jelen adatkezelési tájékoztató megismerésével és a hírlevél feliratkozásra szolgáló mezők kitöltésével, az ott található hozzájáruló nyilatkozat bejelölésével, illetve az írásbeli szerződésbe foglalt hírlevél küldésre vonatkozó hozzájáruló nyilatkozatbejelölésével és a szerződés aláírásával, vagy külön papír alapú nyilatkozat kitöltésével és aláírásával adja meg. Ezzel Felhasználó kijelenti, hogy hozzájárul adatainak az adatkezelési tájékoztatóban illetve a szerződésben/nyilatkozatban meghatározottak szerinti kezeléséhez, és a hírlevelek küldéséhez. A hírlevél szolgáltatás a hasznos információk küldése mellett az Adatkezelő általi közvetlen üzletszerzést is célozza. E szolgáltatásra a többi szolgáltatás igénybevételétől függetlenül iratkozhat fel Felhasználó. E szolgáltatás igénybevétele önkéntes, Felhasználó megfelelő tájékoztatását követően meghozott döntésén alapul. Amennyiben Felhasználó nem veszi igénybe a hírlevél szolgáltatást, az nem jár rá nézve hátránnyal a webhely használatát és további szolgáltatásainak igénybevételét tekintve. Adatkezelő a közvetlen üzletszerzést célzó szolgáltatásának igénybevételét nem szabja feltételként bármely más szolgáltatásának igénybevételéhez.
8.3. Kezelt adatok körének meghatározása:
– vezetéknév
– keresztnév
– e-mail cím.
8.4. Az adatkezelés célja: hírlevelek küldése Adatkezelő által Felhasználó részére, e-mailútján. A hírlevelek küldése Adatkezelő szolgáltatásáról, újdonságokról és aktualitásokról szóló információk, figyelemfelhívó ajánlatok, reklámcélú tartalmak küldését jelenti.
8.5. Az adatkezelés időtartama: Adatkezelő a hírlevél küldése céljából kezelt adatokat Felhasználó erre vonatkozó hozzájárulásának visszavonásáig (leiratkozásig), illetve az adatok Felhasználó kérésére történő törléséig kezeli.
8.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán, illetve a hírlevél küldés céljából kezelt azon adatokat, melyeket papíron adott át Adatkezelőnek Felhasználó, a papír alapú szerződések/nyilatkozatok lefűzésével is.
9. Regisztrációhoz kapcsolódó adatkezelés
9.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: a webhelyen regisztráló Felhasználók.
9.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása. Az önkéntes hozzájárulást Felhasználó a webhely főoldalán a„Regisztráció” feliratra kattintva megjelenő adatlap kitöltésével és az adatkezelési nyilatkozat előtti jelölőnégyzet bejelölésével, végül a regisztráció elküldésével adja meg.
9.3. Kezelt adatok körének meghatározása: Regisztráló felhasználók esetében az adatkezelés a fent hivatkozott regisztrációs adatlapon feltüntetett, kitöltendő személyes adatok és elérhetőségek körét érinti. Az adatok köre:
– vezetéknév
– keresztnév
– e-mail cím
– jelszó.
9.4. Az adatkezelés célja: Webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatkezelés. A webhelyen regisztráló Felhasználó önként megadott személyes adatai, elérhetőségei kezelésének célja a webhely szolgáltatásai igénybe vételének lehetővé tétele érintett Felhasználó számára. Az ezzel kapcsolatos szolgáltatások:
– webhely böngészése
– tájékozódás a termékekről
– termék on-line megrendelésének lehetővé tétele a webhelyről
– üzenetküldés Adatkezelőnek.
9.5. Az adatkezelés időtartama: A regisztrált Felhasználók esetében az adatkezelés időtartalma a regisztrált Felhasználó kérelmére történő törlésig tart. Az adatkezelés megszűnhet továbbá a regisztráció Felhasználó általi törlésével, illetve a Felhasználóregisztrációjának Adatkezelő általi törlésével is. Felhasználó bármikor törölheti regisztrációját, illetve kérheti annak törlését Adatkezelőtől, mely kérelmet Adatkezelő haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem beérkezését követő 10 munkanapon belül végrehajt.
9.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán.
10. Megrendeléshez kapcsolódó adatkezelés
10.1. Az adatkezeléssel érintettek köre: a webhelyen megrendelést leadó Felhasználók.
10.2. Az adatkezelés jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, miszerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó az egyik fél. Felhasználó a megrendelés leadása során tájékoztatást kap arról, hogy a megrendeléssel kapcsolatban megadott személyes adatait a megrendelése alapján létrejövő szerződés teljesítése céljából kezeli Adatkezelő.
10.3. Kezelt adatok körének meghatározása: Az adatkezelés a fent hivatkozott megrendelés leadását megelőzően megjelenő – illetve korábbi regisztráció esetén az akkor kitöltött regisztrációs – adatlapon feltüntetett, kitöltendő személyes adatok és elérhetőségek körét érinti. Az adatok köre:
– vezetéknév
– keresztnév
– telefonszám
– e-mail cím
– jelszó
– szállítási cím
– számlázási cím
– megrendelt termék(ek) és/vagy szolgáltatás(ok) megjelölése
– megrendelt termék(ek) vételára és/vagy szolgáltatás(ok) díja
– átvétel/kézbesítés módja
– fizetési mód
– megrendeléskor Felhasználó által esetlegesen megadott egyéb, a megrendelésteljesítéséhez szükséges információk
– megrendelés időpontja
– fizetés időpontja.
10.4. Az adatkezelés célja: A megrendelés teljesítése, a webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatkezelés. A webhelyen megrendelést leadó Felhasználó önként megadott személyes adatai, elérhetőségei kezelésének célja a megrendelés teljesítésének lehetővé tétele, a webhely ezzel kapcsolatos szolgáltatásainak biztosítása az érintett Felhasználószámára.
Az ezzel kapcsolatos szolgáltatások:
– tájékoztatás a termék elérhetőségéről, tulajdonságairól
– termék megrendelése
– megrendelt termék átvételének egyeztetése
– szállítás megszervezése
– szállítás végrehajtása
– értesítés a kiszállításról
– számlázás
– Felhasználó jogainak érvényesítése.
10.5. Az adatkezelés időtartama: A megrendelés teljesítéséhez szükséges kiszállítás során az adatkezelés a kiszállítás teljesítéséig tart. Adatkezelő a szállítás teljesítéséhez szükséges adatok (név, szállítási cím, telefonszám) szállítást végzőnek történőtovábbításakor adatkezelési korlátozással él, miszerint szállítást végző a továbbított adatokat csak a szállítás teljesítéséhez szükséges mértékben és ideig kezelheti. A megrendeléssel kapcsolatos igényérvényesítés lehetőségének fennállásáig a számlakiállításához szükséges adatokat (név, cím) és a megrendelés teljesítéséhez kezelt fenti adatokat az igényérvényesítés lehetséges idejéig (a szerződés megkötésétől – a megrendelés elfogadásáról szóló visszaigazolás kézhezvételétől – számított 5évig), valamint a számla kiállításához szükséges adatokat (név, cím) a számviteli törvényből fakadó bizonylat-megőrzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges ideig (a számla kiállításától számított 8 évig) kezeli.
10.6. Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listán, illetve a szabályos számvitelhez szükséges adatok a számvitelről szólótörvény által előírt bizonylat-megőrzési kötelezettség teljesítése érdekében számviteli bizonylatokon.
11. Adatkezelési listák
11.1. Információtechnológiai adatkezeléshez kapcsolódó listák: a Felhasználók –6. pontban felsorolt – böngészési szokásaira utaló adatait tartalmazó anonim listák, illetve a böngészés ideje alatt az aktuálisan böngésző Felhasználók eszközeinek IP-címeit nyilvántartó ideiglenes lista, kizárólag Adatkezelő információs rendszerében vezetve.Utóbbi listán csak a böngészés idejének végéig történik adatkezelés. (A többi adat Felhasználó eszközén kerül tárolásra, azokról Adatkezelő saját birtokában listát nem vezet.)
11.2. Üzenetváltáshoz vezetett lista: a webhelyen található elérhetőséghasználatával üzenetet küldő felhasználók – 7. pontban felsorolt – adatait tartalmazó lista,mely a folyamatban lévő információcserével érintettek adatait tartalmazza, kizárólag az információcsere időtartamáig. Az információcsere végeztével az érintett adatai törlésre kerülnek a listáról.
11.3. Hírlevél célú lista: hírlevelek, üzenetek, információs anyagok és figyelemfelhívó ajánlatok e-mail útján történő küldése céljából nyilvántartott – a 8. pontban felsorolt –adatokkal vezetve. Az adatokat Felhasználó hozzájárulásának visszavonásáig(leiratkozásig), illetve az adatok Felhasználó kérésére történő törléséig kezeli Adatkezelő.
11.4. Regisztrációs lista: a regisztrált felhasználók – 9. pontban felsorolt – regisztrációs adatait tartalmazó lista. Az adatok a regisztráció Felhasználó vagy Adatkezelő általi törléséig, illetve Felhasználó törlési kérelmének feldolgozásáig szerepelnek ezen a listán.
11.5. Megrendelők listája: a megrendelést leadó felhasználók – 10. pontban felsorolt –adatait tartalmazó lista. Az adatok a Felhasználó törlési kérelmének feldolgozásáig szerepelnek ezen a listán, a törvény által előírt számvitellel kapcsolatos adatmegőrzési kötelezettség teljesítésének eseteit kivéve.
11.6. Adattovábbítási nyilvántartás: Adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyébadatokat.
11.7. Adatvédelmi incidens nyilvántartás: személyes adat jogellenes kezeléséről vagy feldolgozásáról és ezek elhárítására megtett intézkedésekről szóló nyilvántartás.Tartalmazza az incidenssel érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint – törvényi kötelezettségen alapuló adatkezelés esetén – az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.
11.8. Adatkezelő az adatkezelési célok elérése érdekében – a fent írtak szerint – külön listák formájában, adatkezelési célonként elkülönülő adatbázisokban, informatikai rendszerében tárolja az adatokat, illetve a hírlevél küldés céljából kezelt adatokat a papíralapú szerződések/nyilatkozatok lefűzésével is.
12. Adatkezelés időtartama
12.1. Az egyes adatkezelési céloknak megfelelő adatkezelés időtartama fentebb, az adatkezelés célok szerinti leírásánál írtaknak megfelelő ideig tart. Az Adatkezelő az érintett Felhasználó adatait a fentebb írt adatkezelési célok megvalósulásáig, vagy Felhasználó hozzájárulásának visszavonásáig illetve az érintett Felhasználó kérésére történő törlésig kezeli.
12.2. Ennek értelmében a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, a törlési kérelemteljesítéséig, a regisztráció törléséig, a hírlevélről való leiratkozásig, a vonatkozóesetekben törvény által előírt kötelezettség teljesítéséig tart az adatkezelés. Felhasználó bármikor tiltakozhat az adatkezelés ellen, kérheti az adatkezelés megszüntetését, az adatkezelés egyes módjainak megszüntetését illetve az adatok törlését az egyes célokat illetően is és teljes körűen is. Ez esetekben az ilyen tartalmú kérelem beérkezéséig és feldolgozásáig – melyet Adatkezelő haladéktalanul, de legfeljebb 10 munkanapon belül elvégez – tart az adatkezelés időtartama. Felhasználó a hírlevélről bármikor leiratkozhat a hírlevelekben megtalálható leiratkozó link használatával, valamint az info@geminiduo.hu e-mail címre eljuttatott írásbeli kérelmével, illetve a fentebb vázolt tiltakozását vagy kérelmeit is megküldheti e-mail útján. E-mailben küldött kérelmet Adatkezelő csak akkor tekint hitelesnek, ha azt a Felhasználó a webhely használatával összefüggésben Adatkezelőnek megadott, illetve hírlevélre feliratkozás során vagy az írásbeli szerződésen/nyilatkozaton megadott és Adatkezelőnél nyilvántartott e-mailcíméről küldik, ugyanakkor a másik e-mail cím használata nem jelenti a kérelemfigyelmen kívül hagyását.
13. Adatok tárolásának módja
13.1. Adatkezelő külön listák formájában, adatkezelési célonként elkülönülő adatbázisokban, informatikai rendszerében tárolja az adatokat, illetve a hírlevél küldéscéljából kezelt adatokat a papír alapú szerződések/nyilatkozatok lefűzésével is.
14. Adattovábbítás
14.1. Az adattovábbítással érintettek köre: a webhelyen a megrendelés során online fizetési módot választó Felhasználók a webhely által biztosított egyéb szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
14.2. Az adattovábbítás címzettje:
Barion Payment INC 1117 Budapest, Infopark stny. 1.
Webhely: https://www.barion.com mint az Adatkezelő webhelyén igénybe vehető online fizetési szolgáltatás szolgáltatója.
14.3. Adattovábbítás jogalapja: a Felhasználó a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájárulása. Felhasználó az adatkezelési tájékoztató megismerését követően az online fizetési mód kiválasztásával és a megrendelés elküldésével az online fizetésbiztonságos lebonyolításához szükséges adatai kezelésére vonatkozóan önként hozzájárul az adattovábbításhoz.
14.4. A továbbított adatok köre:
– felhasználónév
– vezetéknév
– keresztnév
– ország
– telefonszám
– e-mail cím.
14.5. Az adattovábbítás célja: A fizetési szolgáltatás megfelelő működtetése és a fizetéstechnikai értelemben vett lebonyolítása, a tranzakciók visszaigazolása, a felhasználó kérdekei védelme érdekében végzett fraud-monitoring – az elektronikus úton kezdeményezett banki tranzakciók kontrollját támogató csalás felderítő rendszer –működtetése, valamint a Felhasználó részére történő ügyfélszolgálati segítségnyújtás.
14.6. Az adatok továbbítása kizárólag a fenti célok elérése érdekében történik.
14.7. Adatkezelő továbbá kizárólag jogszabály által előírt kötelezettség esetén,hatóságoknak továbbít adatokat.
14.8. Adatkezelő üzleti vagy marketing céllal nem továbbít adatokat harmadik személyeknek.
14.9. Adatkezelő az adattovábbításokról adattovábbítási nyilvántartást vezet.
15. Adatfeldolgozó igénybevétele Adatkezelő adatfeldolgozóként vesz igénybe az alábbi gazdálkodó szervezeteket.
15.1. Informatikai adatfeldolgozás
15.1.1. Az adatfeldolgozással érintettek köre: a webhelyet meglátogató Felhasználók a webhely által biztosított szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
15.1.2. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe Unas Online Kft (Adószám:14114113-2-08, Székhely: 9400 Sopron, Kőszegi út 14., email: unas@unas.hu, webhely: unas.hu) gazdasági társaságot, mint webtárhely szolgáltatót, a webhely fejlesztőjét és technikai karbantartóját (a továbbiakban: Adatfeldolgozó).
15.1.3. Adatfeldolgozás jogalapja: a Felhasználó GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájárulása alapján Adatkezelő – a Felhasználó erről való előzetes tájékoztatása mellett – adatfeldolgozót vehet igénybe. Felhasználó az adatkezelési tájékoztatómegismerését követően Adatkezelő részére adatai kezelésére vonatkozóan – fenti fejezetekben meghatározottak szerint bármelyik hozzájárulási módon – megadott hozzájárulásával önként hozzájárul az adatfeldolgozó igénybevételéhez.
15.1.4. Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozása jelen tájékoztatóban megjelölt összes adatot érinti.
15.1.5. Az adatfeldolgozás célja: A webhely információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása az érintett Felhasználó számára, a webhely üzemeltetéséhez és az azon biztosított szolgáltatások nyújtásához szükséges technikai műveletekben megnyilvánuló adatkezelés útján.
15.1.6. Az adatfeldolgozás időtartama: Megegyezik a jelen tájékoztatóban az egyesadatköröket érintő adatkezelési célok szerint szabályozott adatkezeléseknél jelzett adatkezelési időtartamokkal.
15.1.7. Az adatok feldolgozása kizárólag a webhely informatikai értelemben vett üzemeltetéséhez szükséges technikai műveleteket jelenti.
15.2. Hírlevél küldéssel kapcsolatos adatfeldolgozás
15.2.1. Az adatfeldolgozással érintettek köre: a webhelyen hírlevélre feliratkozó Felhasználók a webhely által biztosított egyéb szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
15.2.2. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe Unas Online Kft (Adószám:14114113-2-08, Székhely: 9400 Sopron, Kőszegi út 14., email: unas@unas.hu, webhely: unas.hu) gazdasági társaságot, mint webtárhely szolgáltatót, a webhely fejlesztőjét és technikai karbantartóját (a továbbiakban: Adatfeldolgozó).
15.2.3. Adatfeldolgozás jogalapja: a Felhasználó GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájárulása alapján Adatkezelő – a Felhasználó erről való előzetes tájékoztatása mellett – adatfeldolgozót vehet igénybe. Felhasználó az adatkezelési tájékoztatómegismerését követően Adatkezelő részére – a fenti, hírlevél küldésre vonatkozófejezetben írtak szerint – megadott hírlevél küldéshez való hozzájárulásával az ahhoz szükséges adatai kezelésére vonatkozóan önként hozzájárul az adatfeldolgozó igénybevételéhez.
15.2.4. Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozása jelen tájékoztatóban a hírlevél küldéséről szóló fejezetben megjelölt összes adatot érinti.
15.2.5. Az adatfeldolgozás célja: Az Adatkezelő által hírlevél küldéshez használt szoftver információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása, a szoftver biztonságos működtetéséhez szükséges technikai műveletekben megnyilvánuló adatkezelés útján.
15.2.6. Az adatfeldolgozás időtartama: Megegyezik a jelen tájékoztatóban a hírlevélküldéséről szóló fejezetben jelzett adatkezelési időtartamokkal.
15.2.7. Az adatok feldolgozása kizárólag a hírlevél küldő szoftver informatikai értelemben vett üzemeltetéséhez szükséges technikai műveleteket jelenti.
15.3. Sütik alkalmazásával kapcsolatos adatfeldolgozás
15.3.1. Az adatfeldolgozással érintettek köre: a webhelyet meglátogató Felhasználók a webhely által biztosított szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
15.3.2. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe GOOGLE INC.
Cégjegyzékszám: 20031277465
Adószám: 20031277465
Székhely: 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View CA 94043 US
Telephely: 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View CA 94043 US
Postacím: 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View CA 94043 US
Webhely: https://www.google.hu/gazdasági társaságot, mint online marketing szolgáltatót (a továbbiakban:Adatfeldolgozó).
15.3.3. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe Facebook Ireland Ltd.
Cégjegyzékszám: 462932
Adószám: IE 9692928F
Székhely: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland
Telephely: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland
Postacím: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Ireland
Telefon: +0016505434800
E-mail: https://facebook.com/help/contact/540977946302970
Webhely: https://www.facebook.com/privacy/explanation gazdasági társaságot, mint online marketing szolgáltatót (a továbbiakban:Adatfeldolgozó).
15.3.4. Adatfeldolgozás jogalapja: a Felhasználó a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének a)pontja szerinti hozzájárulása alapján Adatkezelő – a Felhasználó erről való előzetestájékoztatása mellett – adatfeldolgozót vehet igénybe. Felhasználó az adatkezelési tájékoztató megismerését követően Adatkezelő részére adatai kezelésére vonatkozóan – 6.fejezetben meghatározott módon – megadott hozzájárulásával a megfelelő tájékoztatás mellett önként hozzájárul az adatfeldolgozó igénybevételéhez.
15.3.5. Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozása jelen tájékoztató 6. fejezetében megjelölt adatokat érinti.
15.3.6. Az adatfeldolgozás célja: A webhely információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása az érintett Felhasználó számára, a webhely üzemeltetéséhez és az azon biztosított szolgáltatások nyújtásához szükséges technikai műveletekben és a látogatási szokások elemzésében megnyilvánuló adatkezelés útján, valamint a 6.fejezetben megjelölt külső szolgáltatók eszközeinek használatával célzott reklámok eljuttatása Felhasználó böngészéshez használt eszközére.
15.3.7. Az adatfeldolgozás időtartama: Megegyezik a jelen tájékoztató 6. fejezetében írt adatkezelési időtartamokkal.
15.3.8. Az adatok feldolgozása kizárólag a webhely informatikai értelemben vett üzemeltetéséhez és a célzott reklámok célba juttatásához szükséges technikai műveleteket jelenti.
15.4. Termék kiszállításával kapcsolatos adatfeldolgozás
15.4.1. Az adatfeldolgozással érintettek köre: a webhelyen a megrendelés során kiszállítással történő átvétel módját választó Felhasználók a webhely által biztosított egyéb szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
15.4.2. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe Csomagpont Logisztika Kft.
Adószám: 26704058-2-42
Székhely: 1067 Budapest, Szondi utca 15. pince szint1
Telefon: +36 30 923 5157
E-mail: info@csomagpont.com
Webhely: http://csomagpont.com gazdasági társaságot, mint a megrendelt termékeket kiszállító fuvarozót (a továbbiakban: Adatfeldolgozó).
15.4.3. Adatfeldolgozás jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja, miszerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben a Felhasználó az egyik fél. Az Adatkezelő – a Felhasználó erről való előzetes tájékoztatása mellett -adatfeldolgozót vehet igénybe a szerződés teljesítéséhez. Felhasználó az adatkezelési tájékoztató megismerése során és a megrendelés elküldése folyamatában tájékoztatást kap a vele létrejövő szerződés tartalmáról és a megrendelésének teljesítéséhez szükséges adatai kezelésére vonatkozóan igénybe vett adatfeldolgozókról.
15.4.4. Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozása Felhasználó megrendelése nyomán létrejövő szerződés teljesítése (kiszállítás végrehajtása) érdekében Felhasználó alábbi adatait érinti:- vezetéknév- keresztnév- telefonszám- szállítási cím.
15.4.5. Az adatfeldolgozás célja: a Felhasználó megrendelése nyomán létrejövő szerződésteljesítésének keretében a megrendelt termék kiszállításának végrehajtása a Felhasználó által megjelölt címre történő kézbesítéssel, szükség esetén a kézbesítés helyének és idejének tárgyában telefonon történő egyeztetéssel.
15.4.6. Az adatfeldolgozás időtartama: a kiszállítás és kézbesítés teljesítéséhez szükséges ideig.
15.4.7. Az adatok feldolgozása kizárólag a kiszállítás és kézbesítés teljesítéséhez szükséges technikai műveleteket jelenti.
15.5. Számlák előállításával kapcsolatos adatfeldolgozás
15.5.1. Az adatfeldolgozással érintettek köre: a webhelyen megrendelést leadó Felhasználók a webhely által biztosított egyéb szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
15.5.2. Adatkezelő adatfeldolgozóként veszi igénybe Octonull Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1085 Budapest, József körút 74. I. em. 6., cégjegyzékszám: 01-09-1981177; adószáma: 25073364-2-42
E-mail elérhetőség: hello@billingo.hu
Webhely: http://billingo.hu/ gazdasági társaságot, mint az Adatkezelő által használt számlázó szoftverfejlesztőjét és karbantartóját (a továbbiakban: Adatfeldolgozó).
15.5.3. Adatfeldolgozás jogalapja: a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja, miszerint az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges.
15.5.4. Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozása megrendelést leadó felhasználó nevét és címét, valamint a megrendelt árucikk(ek)és/vagy szolgáltatás(ok) megjelölését, a vásárlás időpontját és a vételárat, szállítási díjat és esetleges egyéb díjakat tartalmazó bizonylatokat érinti.
15.5.5. Az adatfeldolgozás célja: Az Adatkezelő által a számlák kiállításához használt szoftver információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása, a szoftverbiztonságos működtetéséhez szükséges technikai műveletekben megnyilvánuló adatkezelés útján.
15.5.6. Az adatfeldolgozás időtartama: a számviteli törvényből fakadó bizonylat-megőrzési kötelezettség teljesítéséhez szükséges ideig – a számla kiállításától számított 8évig – tart.
15.5.7. Az adatok feldolgozása kizárólag a számla kiállításához használt szoftverinformatikai értelemben vett üzemeltetéséhez szükséges technikai műveleteket jelenti.
15.6. Adatfeldolgozás más célra nem történik.
15.7. Az Adatfeldolgozók az Adatkezelő üzleti tevékenységében nem érdekeltek.
15.8. Adatkezelő a fent megjelölt Adatfeldolgozókon kívül más adatfeldolgozót nem vesz igénybe.
16. Felhasználó adatkezeléssel kapcsolatos jogai
16.1. Hozzáférési jog: Felhasználó kérelmére az Adatkezelő tájékoztatást ad a Felhasználó általa kezelt, illetve az általa vagy rendelkezése szerint megbízott Adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról,jogalapjáról, időtartamáról, az Adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az esetlegesen bekövetkezett adatvédelmi incidenskörülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. A tájékoztatást Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül megadja. A hozzáférési jog keretében Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát a Felhasználó rendelkezésére bocsátja, legkésőbb a kérelembeérkezésétől számított egy hónapon belül. A Felhasználó által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel(a 17. fejezet szerint).
16.2. Adatok hordozhatóságához való jog: Felhasználó jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt,széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra,hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, melynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:a) az adatkezelés a Felhasználó hozzájárulásán vagy szerződésen alapul; ésb) az adatkezelés automatizált módon történik.Az adatok hordozhatóságához való jog fentiek szerinti gyakorlása során a Felhasználójogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.
16.3. A helyesbítéshez való jog: Felhasználó kérheti kezelt adatainak helyesbítését,melyet Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül teljesít. Figyelembe véve az adatkezelés célját,Felhasználó jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.
16.4. Az adatkezelés korlátozásához való jog: Adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot az adatkezelés korlátozása céljából. Felhasználó jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a) az Felhasználó vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az Felhasználó ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez ; vagy
d) a Felhasználó tiltakozott az Adatkezelő jogos érdeke alapján végzett adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül,hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
16.5. A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”): Adatkezelő a személyes adatot törli, ha:
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) a Felhasználó visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) a Felhasználó tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy a Felhasználó a tiltakozik a közvetlen üzletszerzés érdekében történő adatkezelés ellen;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a Felhasználó a törlést kéri, vagy tiltakozik az adatkezelés ellen, és a személyes adatok gyűjtésére a közvetlenül gyermekeknek kínált információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Ha az Adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és a fentiek szerint azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy a Felhasználó kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.Adatkezelő a helyesbítésről, a korlátozásról és a törlésről az érintett Felhasználót,továbbá mindazokat az adatkezelőket értesíti, akiknek korábban az adatot továbbították. Az értesítés mellőzhető ha lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. A Felhasználót kérésére az Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.
16.6. Tiltakozáshoz való jog: A Felhasználó jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak Adatkezelő jogos érdekén alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben,vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
17. Felhasználó kérelmeinek teljesítése
17.1. A 16. pontban foglaltak szerinti tájékoztatást és intézkedést díjmentesen biztosítja Adatkezelő. Ha az érintett Felhasználó kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy –különösen ismétlődő jellege miatt – túlzó, az Adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
a) észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy
b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
17.2. Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a Felhasználót a kérelem nyomán hozott intézkedésekről, ideértve az adatmásolatok kiadását is. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja a Felhasználót. Ha az érintett Felhasználó elektronikus úton nyújtotta be a kérelmét, a tájékoztatást elektronikus úton adja meg Adatkezelő, kivéve, ha az érintett Felhasználó azt másként kéri.
17.3. Ha az Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett Felhasználó kérelme nyomán,késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett Felhasználó panaszt nyújthat be a 19. pontban megjelölt felügyeleti hatóságnál,és az ugyanott írtak szerint élhet bírósági jogorvoslati jogával.
17.4. Felhasználó bármilyen, a személyének azonosítását lehetővé tevőmódon beterjesztheti kérelmeit Adatkezelőhöz. A kérelmet beterjesztő Felhasználóazonosítása azért szükséges, mert a kérelmeket Adatkezelő csak az arra jogosultaknak teljesítheti. Ha az Adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtótermészetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett Felhasználó személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.Felhasználó kérelmeit postai úton Adatkezelő 1.1. pontban feltüntetett címére, e-mailben az info@flabo.hu e-mail címre juttathatja el. E-mailben küldött kérelmet Adatkezelő csak akkor tekint hitelesnek, ha azt a Felhasználó Adatkezelőnek megadott és ott nyilvántartott e-mail címéről küldik, ugyanakkor a másik e-mail cím használata nem jelenti a kérelem figyelmen kívül hagyását. E-mail esetében a kézhezvétel időpontjának az elküldést követő első munkanapot kell tekinteni.
18. Adatvédelem, adatbiztonság
18.1. Adatkezelő az adatkezelési és adatfeldolgozási tevékenységei körében gondoskodik az adatok biztonságáról, technikai és szervezési intézkedésekkel valamint belső eljárási szabályokkal gondoskodik a jogszabályok, valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásáról. Megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen a kezelt adatokat.
18.2. Ennek érdekében Adatkezelő a webhely eléréséhez „https” sémájú http protokollt használ, mellyel a webes kommunikáció titkosítható és egyedileg azonosítható. Ezen felül a fentieknek megfelelően Adatkezelő titkosított adatállományok formájában rögzített,adatkezelési célonként elkülönített adatkezelési listákban tárolja a kezelt adatokat,melyekhez Adatkezelő meghatározott – jelen webhelyen folytatott tevékenységének folytatásában feladatokat ellátó – alkalmazottai férhetnek hozzá, akiknek munkaköri felelőssége az adatok védelme és e tájékoztatónak és a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő felelősségteljes kezelése.
18.3. A látogatottság mérésének és a webhely használatára vonatkozó szokások feltérképezésének alapjául szolgáló adatokat Adatkezelő informatikai rendszere kezdettől fogva oly módon rögzíti, hogy azok közvetlenül nem kapcsolhatók egy személyhez sem.
18.4. Az adatok kezelése csak a jelen tájékoztatóban meghatározott és törvényes célelérése érdekében, ahhoz szükséges és arányos mértékben történik, a vonatkozó jogszabályok és ajánlások alapján, megfelelő biztonsági intézkedések mellett.19.Jogérvényesítés19.1. Az érintettek jogérvényesítési lehetőségeiket a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény és a GDPR alapján bíróság előtt gyakorolhatják, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhatnak:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: +36 1 391 1400
Fax: +36 1 391 1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Webhely: http://www.naih.hu/
A bírósági út választása esetén a per – az érintett Felhasználó választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható,mivel a per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik.
2023. 01. 01.
Bolvári József e.v.
1. Általános tájékoztatás
Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet Bolvári József e.v. (nyilvántartási száma: 53243966, adószáma: 69479522-1-23, székhelye, telephelye és a tevékenység végzésének helye: 6345 Nemesnádudvar, Móricz Zs. 6.) továbbiakban Adatkezelő üzemelteti.
Jelen webhely: https://www.flabo.hu/ internetcímen elérhető webhely.
Tájékoztatjuk, hogy jelen webhely (a továbbiakban: webhely) szolgáltatásai színvonalának emelése, a webhely felhasználásának megkönnyítése (lehetővé teszi a felhasználószámára a könnyebb kommunikációt és interakciót webhelyünkkel), illetve a biztonsági és adatvédelmi kockázatok megfelelő kezelése érdekében ún. „süti”-ket, idegen szóval „cookie”-kat használ. A cookie egy olyan kis adategyüttes (változó tartalmú, alfanumerikus információ csomag), amelyet az Ön által böngészett webhely szervere küld az Ön eszközére. A süti az Önszámítógépének, telefonjának vagy táblagépének böngészőprogramjában eltárolódik, majd ezt később a küldő szerver onnan kiolvashatja. A cookie-t más webhely nem képes elolvasni, csak amely azt elhelyezte. A cookie-k tájékoztatnak bennünket a látogatók webhely használatával kapcsolatos szokásairól. A cookie-kat az Adatkezelő adminisztratív célokra kívánja felhasználni; így a webhely látogatottságának mérésére, illetve a böngészés megkönnyítésére; a webhelyen belül korábban megnyitott oldalak megjegyzésével. Egy cookie sem tartalmaz olyan személyes adatot, amely lehetővé tenné bárki számára az Ön e-mailen, telefonon, vagy hagyományos postai úton történő elérését. A sütik önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. Ha nem kívánja elfogadni a webhelyen a cookie-k használatát,akkor az Ön által használt webböngészőt oly módon is beállíthatja, hogy a program üzenettel tájékoztassa Önt a cookie-k elhelyezéséről, illetve, hogy megakadályozza a cookie-k elhelyezését.
2. A sütik jóváhagyása
A webhelyünk látogatására használt eszközén (számítógépén, telefonján vagy táblagépén) helyezünk el sütiket. Webhelyünk böngészésének megkezdésekor, a főoldal betöltődésekor felugró ablakban figyelmeztetjük Önt erre. Amennyiben a sütikre vonatkozó előugró ablak megjelenése után tovább böngészi a webhelyünket, hozzájárul a sütik elhelyezéséhez a számítógépén, telefonján vagy táblagépén a jelen szabályzatban leírt módon és célokra. Amennyiben nem szeretné a webhelyünkhöz kapcsolt sütik elhelyezését számítógépén, telefonján vagy táblagépén, ne használja a webhelyünket. Abban az esetben is, ha kezdetben hozzájárul a sütijeink használatához, bármikor dönthet úgy, hogy letiltja és törli a sütiket az internetes böngészője beállításaiban. Azonban felhívjuk a figyelmét, hogy a sütik használata nélkül nem fog tudni hozzáférni sok olyan funkcióhoz, amely megkönnyíti a böngészés élményét, illetve előfordulhat, hogy bizonyos szolgáltatásaink nem működnek megfelelően.
3. A sütik beállításainak kezelése
A sütikre vonatkozó beállításait módosíthatja a böngészőjén keresztül. Letilthatja a sütik használatát úgy, hogy böngészőjében aktiválja azt a beállítást, amely lehetővé teszi, hogy visszautasítsa az összes, vagy bizonyos sütik elhelyezését. Ezek a beállítások rendszerint a böngészője „beállítások” vagy „preferenciák” menüjében érhetők el. A következőhivatkozások használatával tájékozódhat erről bővebben:
Chrome: https://support.google.com/chrome/answer/95647?hl=hu
Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-informacio-amelyet-weboldalak-tarolnak-szami?redirectlocale=en-US&redirectslug=Cookies
Internet Explorer: látogassa meg a https://support.microsoft.com oldalt, és a keresőbeírja be a „sütik” szót.
Safari: látogassa meg a https://support.apple.com/hu-hu oldalt, és a keresőbe írja be a„cookies” szót.
Opera: http://help.opera.com/Windows/10.50/hu/cookies.html
4. A sütik típusai
A sütik lehetnek a munkafolyamat idején érvényes – ún. ideiglenes vagy munkamenetsütik (session cookie) –, vagy állandó – mentett (persistent cookie) – sütik és megkülönböztetjük az első féltől (belső), illetve a harmadik féltől származó (külső) sütiket. Az alábbiakban olvashatja mit jelentenek ezek a kifejezések, hogy jobban megérthesse az általunk használt sütiket, illetve azt, hogy miért használjuk őket.
5. A böngészés ideje alatt érvényes sütik
A böngészési munkamenet idején érvényes sütik lehetővé teszik, hogy a webhelyünkre tett látogatása során Ön felismerhető legyen és így bármely oldalváltoztatást, vagy kiválasztást a böngésző megjegyezhessen oldalról oldalra. Ezek a sütik lehetővé teszik,hogy egy webhely számos oldalán gyorsan és könnyedén haladhasson végig anélkül, hogy minden egyes meglátogatott oldalon azonosítania kellene magát, vagy folyamatokat kellene ismételnie (pl. egy űrlap kitöltése). Az oldal böngészésének végeztével, illetve a böngésző bezárásával az ilyen sütik automatikusan törlődnek az eszközéről.
6. Állandó sütik
Az állandó sütik olyan sütik, amelyek egy adott ideig (érvényességi idejük napokban,hetekben, hónapokban vagy években kerül meghatározásra) „állandóak” maradnak a számítógépén, miután lejárt a böngészési folyamat, ezért lehetővé teszik a felhasználók preferenciáinak vagy műveleteinek a felidézését a webhelyre tett későbbi látogatás során is (pl. alkalmazásukkal az adott oldalon érvényes felhasználónév, jelszó is tárolható). Az érvényességi idő lejártáig a mentett sütik az Ön eszközén tárolódnak, azonban az előremeghatározott határidők lejárta előtt Ön törölheti ezeket.
7. A webhely üzemeltetőjétől (első féltől) származó sütik
A böngészett webhely szerveréről érkező sütik. Jelen esetben Adatkezelő általüzemeltetett webhelyet tároló szerverről érkező sütikről van szó, melyek tulajdonságait, működését fentebb részleteztük. Ezek az Ön eszközének IP-címét, a webhely használata során meglátogatott oldalakat, esetlegesen (az Ön döntése szerint) a felhasználó nevét és jelszavát jegyzik meg. Ezzel tesszük lehetővé, hogy Önnek a webhely használata során ne kelljen rendszeresen – egy-egy újabb oldal megnyitásakor, vagy a webhely elhagyásátkövető visszatéréskor – újra folyamatokat ismételnie, ugyanazon lapok megnyitásával, illetve – az Ön döntése szerint – ne kelljen újra azonosítania magát, illetve újra bejelentkeznie. A webhelyünk regisztrált felhasználói számára a megfelelő jogosultságok biztosítása érdekében alkalmazzuk a sütiket; ha a felhasználó belépett a webhelyre,megkapja a szükséges jogosultságokat. Ezzel kapcsolatban egyéb információt nem tárolnak ezek a sütik, azt sem, hogy mikor lépett be, ki lépett be, egyszerűen a belépési jogosultságot ellenőrizzük használatukkal. Ezek a sütik úgynevezett munkamenet sütik, tehát a böngészés ideje alatt érvényesek. Ez azt jelenti, hogy ha valaki böngészni kezdi a webhelyet, akkor a süti aktiválódik, majd a felhasználó utolsó aktivitását követően legfeljebb 15 percig él, illetve kilépésekor szűnik meg. Kivétel ez alól a belépési adatokat az Ön döntése alapján megjegyző süti, mely az Önböngészéshez használt eszközén eltárolódik 365 napig.
8. A harmadik féltől származó sütik
A harmadik féltől származó sütik nem az Adatkezelőtől illetve a webhelyet tárolószerverről érkeznek. Ezeket a sütiket a számítógépe, telefonja, táblagépe is elmenti az oldal látogatása során, az alábbiak szerint.
9. Google sütik
A Google Analytics© fájljai az oldal monitorozásához szükségesek, valamint információszerzésre szolgálnak az oldal felhasználásának módjáról (mint a webhelyet látogatók száma, a megtekintett oldalak, a látogatók települése – honnan böngészik a felhasználó –, honnan – mely más webhelyről – „érkezik” a felhasználó, a használt böngészője, operációs rendszere, internet szolgáltatója és az általa éppen használt monitor felbontása, az oldal böngészésének ideje, mikor hagyta el az oldalt). Ezeket az információkat statisztikák készítésére és a webhely további fejlesztésére használjuk. A Google Analytics fájljai az információkat anonim formában tárolják. Ezek a fájlok a Google Analytics által kerülnek beállításra. Ezen anonim adatokhoz a Google Inc. (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA94043, USA) is hozzáfér, a Google Analytics eszközeinek tulajdonosa és üzemeltetője. A Google Inc. a fenti adatokat a böngésző felhasználó számára célzott reklámok eljuttatásacéljából is felhasználja. Ennek során a Google Inc. az anonim adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján az az alapján feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. További információért látogassa meg a következő oldalakat:
https://www.google.com/analytics
https://support.google.com/analytics/answer/2838718?hl=hu
A Google Analytics© sütik úgynevezett állandó sütik, tárolásuk maximálisan két évig tart,de ez a gyakorlatban – sütik típusától függően – 2 óra és hat hónap közötti időtartam. Bővebb információkért a sütikről, beleértve az elhelyezett sütik megtekintését, kezelését és törlését, látogassa meg a http://www.allaboutcookies.org oldalt. A Google Analytics által végzett követés minden oldalon történő letiltásához látogassa meg ahttps://tools.google.com/dlpage/gaoptout oldalt.
10. Facebook sütik
Adatkezelő közösségi oldalának elérését, illetve jelen webhely közösségi oldalon valómegosztását és kedvelését megkönnyítő sütiket a Facebook Inc. szolgáltatása biztosítja,így ezen sütik által kezelt adatokhoz a Facebook Inc. (1601 Willow Road, Menlo Park, CA94025, USA) is hozzáfér. A Facebook Inc. ezen szolgáltatása révén továbbá hozzáfér a fentebb írt, webhely látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt adatok köréhez. Ezen adatok a Facebook Inc. eszközeivel tartósan kerülnek eltárolásra, de legfeljebb 2 évig működő sütik segítségével, mely sütik a Felhasználó böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről Felhasználó gondoskodhat böngészője beállításaiban. A Facebook Inc. a fenti adatokat a böngésző felhasználó számára célzott reklámok eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Facebook Inc. az anonim adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján az az alapján feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. Fentiekről bővebben tájékozódhat a Facebook Inc. https://developers.facebook.com/products oldalán.
11. Naplófájl bejegyzések
Adatkezelő webhelyét üzemeltető technikai háttér naplóbejegyzéseket használ. A napló bejegyzésekben eltárolásra kerülhet az IP cím, a látogató által használt böngészőtípusa, az internet szolgáltató, dátum/idő bélyegző, hivatkozó és kilépő oldalak címe, a kattintások száma a látogatás alatt. Erre azért kerül sor, hogy működési hiba esetén vissza tudjuk keresni a hiba körülményeit, ezzel biztonságosabbá tehessük a böngészést a jövőben. Könnyebbé teszi számunkra a webhely kezelését és adminisztrációját. Az adatok anonim módon kerülnek tárolásra. Amennyiben az ilyen eszközzel történő adatkezeléshez nem járul hozzá, kérjük, ne használja webhelyünket. A jelen tájékoztató az információtechnológiai adatkezelés módjára vonatkozóan tartalmaz információkat. A webhely ilyen jellegű, illetve más személyes adatokat érintő adatkezelésére vonatkozó további konkrét információkért kérjük, olvassa el az”Adatkezelési tájékoztató” című dokumentumot.
2023. 01. 01.
Bolvári József e.v.
Általános információk
Szállítási áraink Magyarország területén érvényesek. Magyarországon kívülre jelenleg nem tudunk szállíttatni.
A kiszállítás általános határideje terméktől függően 2-15 munkanap, készletes termékek esetén lényegesen rövidebb.
Szállítást megelőzően kollégáink értesíteni fogják Önt a megadott elérhetőségei egyikén.
Szállítási mód
Az Ön rendelését a 24H futárszolgálat fogja kézbesíteni.
Futárszolgálat: a kiszállítás előtti napokban e-mail értesítést küldünk Önnek a termékek átadásáról, majd a szállítás napján az Ön által megadott telefonszámon értesíteni fogják Önt a kézbesítést megelőzően.
A szállítás költsége a nem utánvétes megrendelés esetén 1099 Ft. Több tételes rendelés esetén a szállítási költség összege nem növekszik.
Utánvétes megrendelés esetén a szállítási díj 1499 Ft.
Webáruházunk az ingyenes szállítási promócióval megjelölt termékeket díjmentesen szállítja házhoz.
Bármilyen kérdés vagy észrevétel esetén keresse ügyfélszolgálatunkat az info@flabo.hu email címen, vagy a +36 30 792 6142-es telefonszámon.
Köszönjük, hogy minket választott!